II. Erzsébet brit királynő Sarolta hercegnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokszor mondták már, hogy II. Erzsébet és Sarolta hercegnő nagyon hasonlítanak egymásra. Ezzel a fotóval végleg bebizonyítjuk, hogy ez bizony igaz!

A szombati ünnepségen Sarolta hercegnő és György herceg ismét elrabolták az emberek szívét. Sarolta pink ruhácskában ünnepelte a dédnagymamája hivatalos születésnapját. Ám a kislány és György, csak az erkélyre mentek ki ünnepelni, a katonai parádéra még nem vitték ki őket a szüleik. A gyerekek az ablakból nézték, ahogyan a felnőttek kilovagolnak, vagy kikocsikáznak a palotából. Sarolta pedig pont úgy állt az ablaknál, pont olyan tekintettel nézett, ahogyan a dédije figyelte a palota előtti tömeget egy évvel ezelőtt. Ráadásul még a ruhájuk is hasonló volt! Tényleg olyanok, mint két tojás!

Elképesztő a hasonlóság II. Erzsébet és dédunokája, Sarolta hercegnő között Forrás: AFP, Getty Images
György herceg és Sarolta hercegnő lopták el a show-t II. Erzsébet nagy napjánhttp://www.life.hu/csalad/20170617-gyorgy-herceg-es-sarolta-hercegno.htmlRitka fotó György hercegről és Sarolta hercegnőről: a fűben játszadoznakhttp://www.life.hu/csalad/20170529-gyorgy-herceg-es-sarolta-hercegno-a-fuben-jatszadoznak.htmlÚj fotó készült Sarolta hercegnőről, maga Katalin készítettehttp://www.life.hu/csalad/20170501-uj-foto-keszult-sarolta-hercegnorol-maga-katalin-keszitette.htmlNem a szüleire hasonlít Sarolta hercegnő: döbbenetes fotók! http://www.life.hu/csalad/20161003-sarolta-hercegno-tiszta-nagymamaja-erzsebet-kiralynore-hasonlit-a-kis-hercegno.htmlZabálnivaló! Nagyközönség előtt szólalt meg Sarolta hercegnőhttp://www.life.hu/csalad/20160930-nagykozonseg-elott-szolalt-meg-sarolta-hercegno-katalin-hercegno-es-vilmos-herceg-kislanya.htmlNagy kaland előtt áll Sarolta hercegnő: Katalinék elviszik őt Kanadábahttp://www.life.hu/csalad/20160912-sarolta-hercegno-is-katalinnal-es-vilmossal-utazik-kanadaba.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.