Annak ellenére, hogy digitális korban élünk – az e-book egyre népszerűbb -, semmi sem hasonlítható a polcokon sorakozó könyvek látványához. A tudás, a történetek, a romantika szinte átsugárzik a kötött papírlapokból. Egyszerre ad egyfajta békés és intellektuális légkört a szobának. A több falat átfogó könyvespolcok túlmutatnak a praktikumon. Most feltárjuk a különböző stílusú szobákat a könyvek szerelmeseinek.
Egy tökéletes hely, ahol a magasra törő könyvtár díszíti a nappalit. A lépcső csodásan egybeolvad a polcokkal, teret engedve a könyvek csodás látványának. Egyfajta tudás fája-hatást ér el, ez a fajta koncepció.

Ez a nappali, a legtöbb lakásban könnyedén kialakítható. Ha a kanapé csak egy kicsit távolodik a faltól - a szoba közepe felé – úgy elegendő helyet hagy a mögötte álló könyvespolcoknak. A keskeny polcrendszer nem okoz komoly térkiesést.

Épp olyan, mintha egy luxuskönyvtárban járnánk – ezt erősíti a létra is - , mely melegséggel és nyugalommal tölti el az embert egy fáradt nap után, vagy épp egy lustálkodós hétvégén.

A könyvespolcot kiemelik a nem túl mozgalmas képek, és egyben új funkcióval is feltöltik azt. Remekül működik akkor, ha a polcok eltakarják a sima falfelületeket, így nem kell kényelmetlen kompromisszumot kötnöd.

Sok az ablak? Használj ki minden felületet! Vizsgáld meg, hogy milyen rendelkezésre álló helyed maradt, és tervezz egyedi méretű polcokat.

A legfelső emelet se lehet könyvmentes. A derékszögmentes falak gyönyörű felületet adnak egy egyedi könyvespolchoz, a szobában elhelyezett lámpák pedig szinte vonzzák az embert, hogy élvezze egy remek könyv társaságát.

Nem kell feltétlenül egyedi tervezésű, vagy épp az egész falat betöltő polcokban gondolkodni. Kiválóakat lehet készen venni is, melyek épp annyira mutatósak.

A DIY – vagyis saját készítésű – polcrendszerekkel, a szoba aktív részesévé teheted az egyébként semmire sem használható tereket.
