A házasság krízispontjai, amikor a legnagyobb az esély a válásra

Forrás: Shutterstock -
Krízispont házasság válás szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kiváló és hosszan tartó házasság alapja nem a szerelem. Az esküvő után, a heves érzelmek idővel lecsillapodnak, és felmerülnek olyan élethelyzetek, olyan krízispontok, melyeken csak együttes erővel lehet túljutni. Nem csak a házasság 7. éve meghatározó, több mérföldkő is felbukkan az évek alatt, mind különböző problémákkal. Ezeket vesszük sorra.

A házasságok majd' fele válással végződik. Az ok pedig nem elsősorban a hibás, megalkuvó választásban rejlik. A házasság csapatjáték, mindenkinek ugyanakkora részt kell belőle vállalni. A „jóban, rosszban" egy valós és fontos fogadalom, ezt azonban sokan elfelejtik.

A házasság csapatjáték, mindenkinek ugyanakkora részt kell belőle vállalni Forrás: Shutterstock

Az alábbi pontok papír nélküli párkapcsolatokra is igazak lehetnek, de fontos érezni a különbséget. A házasság során sok tekintetben elvész az egyén, ez pedig plusz terhet róhat a szereplőkre. Közös bankszámla, közös lakáshitel..., hirtelen közössé válik szinte minden. Ez sok emberben – pláne, ha hosszabb ideig voltak a házasság előtt egyedül – frusztrációt okozhat. Az, hogy a szétváláshoz nem elég egy bútorszállító autó, sok esetben összetartja ugyan a házas feleket, de ezek a kapcsolatok már korántsem nevezhetők ideálisnak.

Amennyiben biztosak az érzelmeikben, és tudják, hogy miért házasodtak össze, érdemes elejét venniük az elhidegülésnek, a másiktól való elfordulásnak, a kapcsolatból való kikacsingatásnak.

A 3. év

Ez elég hosszú idő ahhoz, hogy a párodat teljes mértékig kiismerd. Nem csak a jó, hanem a kevésbé jó, vagy épp rossz tulajdonságait is. A másik gyengeségeinek ismerete, vagy elidegenít, vagy még közelebb hoz.

Annak, aki gyakorol önkritikát, nem meglepetés, hogy nincs tökéletes ember.

A másik gyengeségeinek ismerete, vagy elidegenít, vagy még közelebb hoz Forrás: Shutterstock

Amikor választottjában felfedezi a tökéletlenséget, közelebb kerül hozzá. Ugyanakkor az emberek többsége, a külvilág felé szereti mindig a legjobb arcát mutatni. Azzal, hogy Te látod párod nem mindig előnyös oldalát is, joggal érezheted, hogy benne vagy abban a bizalmi körben, mely megalapoz egy hosszú távú kapcsolatot, házasságot.

Krízispont lehet ugyanakkor a gyerekvállalás.

Ez a legtöbb pár esetén a 3. évben kerül előtérbe. A teherbe esés, a várandósság, a szülés és a gyermekágyi időszak férfinek, nőnek egyaránt nehéz. Az addigi életük teljesen megváltozik. Ha ezt ketten nem képesek összehangolni, akkor ott komoly törés következhet be. De ha valóban közösen néznek szembe ezzel, úgy a házasság erősödni fog.

Az 5. év

Az első igazi problémák a családi élet 5. évében kezdődhetnek. A gyerek/gyerekek már nagyobbak, de önállóságuk még igencsak híján van.

A munka, gyereknevelés, háztartás, társasági élet mezsgyéjén még a szerelmi és házaséletnek is helyet találni..., nos nem egyszerű feladat.

A munka, gyereknevelés, háztartás, társasági élet mezsgyéjén még a szerelmi és házaséletnek is helyet találni nem egyszerű feladat Forrás: Shutterstock

Első lépésként fel kell ismerni, második lépésként tenni kell érte – közösen! Itt nem elég, ha a feleség sikeresen leadja a gyerekeket a nagyinak, és vacsorával várja a férjét este. Lehet próbálkozni, de fontos, hogy még az érdektelenség előtt elkezdjétek együtt megtenni a megfelelő lépéseket, hogy megőrizzétek a romantikát.

Házasság: mennyország vagy purgatórium?

Az anyakönyvvezető előtt egy életen át tartó köteléket fogadunk. Fontos kérdés azonban, hogy könnyű-e házasságban élni ma? Kompromisszumok sora, vagy épp az üdítő felszabadulást adja-e meg számunkra? Fenn lehet-e tartani a kezdeti elhatározásunkat, mely szerint jóban rosszban ott állunk majd egymás mellett? Létezik a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak"?

Az a bizonyos pokoli 7. év

Túléltétek az 5. évet? Most jön csak az igazán nagy próbatétel. A házasság ezen időszakát, a szakemberek csak „falnak" nevezik.

Az együttélés, a családi élet rutinszerűvé válik.

Mindenki tudja a szerepét, ismeri a feladatait, kevésbé okoznak egymásnak a párok meglepetést. Előjöhetnek pénzügyi, gyermeknevelési, vagy épp házvezetési gondok, gyarapodhatnak az ezekből származó viták. Ez egy nagyon bonyolult időszak. Nagyon tudatosnak kell lenni, hogy a rutinból időnként ne rutinszerűen lépjenek ki. Ez az idő remek lehetőség valami új dolog közös felfedezésére – ország, utazás, sport, egyéb tevékenység. Ha a házastársak képesek újból és újból felújítani a kapcsolatukat, akkor erős és boldog házasság vár rájuk.

A hetedik év nagyon bonyolult időszak: tudatosnak kell lenni, hogy a rutinból időnként ne rutinszerűen lépjenek ki Forrás: Shutterstock

Ezekre figyelj

  • Kommunikáció – A „Mi van a gyerekkel?" és a „Hogy telt a napod?" mellett, ezer és ezer dologról lehet még beszélgetni. Egy jó filmről, egy érdekes cikkről, egy koncertről... Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy időnként történjen veletek valami, hogy élményekben legyen részetek. Van egy fantasztikus film, ami barátságról, párkapcsolatokról szól; a címe Teljesen idegenek. Erről órákat lehet beszélgetni, akár egy pohár bor társaságában is.
  • Veszekedés helyett vitatkozzatok – A vita egy konstruktív eszmecsere, melyben különböző elvek, nézetek ütköznek. Párodat új oldaláról ismerheted meg, megpróbálhatjátok egymást meggyőzni, együtt gondolkodni. A vita – a veszekedéssel ellentétben – sosem vagdalkozásból, kiabálásból és ajtócsapkodásokból áll. Egy jó ízű vita után a párok közelebb kerülnek egymáshoz.
  • Pénzügyi kérdések – Egy házasságban mindig érdemes a nagyobb kiadásokat közösen eldönteni. Lehet, hogy külön számlátok van, de egy autóhitel, egy óriási plazmatévé, vagy épp egy nagyobb összegű sportfogadás bizony komolyan befolyásolhatja a közös jövőtöket. Ha ezeket mindig átbeszélitek egymással – akár egy kellemes, érvekkel megtűzdelt vita formájában -, úgy később egyik fél sem fogja azt érezni, hogy mellékszereplővé vált.
Egy házasságban mindig érdemes a nagyobb kiadásokat közösen eldönteni Forrás: Shutterstock

Egy házasságban nincs alá-, vagy fölérendelt viszony. Nincs nagyobb szava annak, aki többet keres. Nem szűnik meg az egyén, se a privát szféra, de a döntések java része már a közösről kell szóljon. Nem kell feltétlen mindig egy irányba menni, de fontos, hogy mindig egy irányba nézzetek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.