Az Alien atyja, H. R.Giger biomechanikus bútorai

Alien H.R.Giger lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Érdekes, amikor egy film hatására kezdenek el bútorokat tervezni, de a most bemutatott művész esetében ez nem teljesen helytálló megállapítás. H. R. Giger már jóval az Alien-filmek megszületése előtt kacérkodott a biomechanikus szürrealizmussal, ennek köszönhetően figyelt fel rá Ridley Scott, és kérte fel a már említett film látványvilágának megteremtésére. Annyira ismertté vált ezáltal, hogy sokan csupán az Alien atyjaként tartják számon, de ennél sokkal többet adott nekünk.

A fantasztikus-szürrealista művész építészetet és formatervezést tanult – egy ideig belsőépítészként is dolgozott.

A jó és rossz, a múlt és jövő, az emberi és gépi kontrasztjának egyedi ábrázolása mély nyomot hagyott rajzai, képei, szobrai és hollywoodi filmekben való közreműködései révén.

H. R.Giger, az Alien megalkotója Forrás: giger.com

1980-ban, a Legjobb vizuális effekteknek járó kategóriában Oscar-díjat is kapott. Ezek mellett tervezett gitárokat, képei megjelentek lemezborítókon, videojátékot inspirált (Dark Seed), sőt Tokióban és Svájcban Giger Bar is nyílt belsőépítészeti tudása eredményeként. Ezeket teljes egészében ő tervezte, így pedig megfoghatatlan stílusa jellemzi, az a fajta különös atmoszféra, amelyre csak ő volt képes. 1998-ban Svájcban megnyílt a négyemeletes HR Giger Múzeum, ahol saját magángyűjteménye is látható. A korszakalkotó és magáról mindennemű konvenciót lerázó művész 3 éve hunyt el, de alkotásaiban tovább él.

Forrás: Youtube

A végső megoldás; a lakberendezés egy sötétebb árnyalata

A most bemutatott bútorok első ránézésre kevés lakásba illenek, többségét inkább tudnánk egy film díszleteként, mint otthonunk egyik használati tárgyaként elképzelni. Ám kis fantáziával számos stílusba beilleszthetőek, de leginkább a modern, high-tech vagy letisztult enteriőrben tudjuk elképzelni. Használhatóságukat tekintve megmaradtak az alapfunkcióik, de a forma és a benyomás révén kaptak valamiféle pluszt. Ez pedig az utánozhatatlan Giger-faktor, amely úgy hozza a durva és erőteljes hatást, hogy közben megmarad a kecsesség és az alkotás művészete előtti tisztelgés mellett.

H. R. Giger legnépszerűbb bútora a Harkonnen-szék, melyet A Dűne című filmből ismerhetünk – Igen, az Alien előtt ebben a produkcióban is közreműködött. Azonban sok más lakberendezési tárgyat készített; asztalokat, lámpákat, tükröket, dísztárgyakat stb. Ezek között találni egészen merész, már-már félelmetes darabokat, de rábukkanhatunk kifejezetten (együtt) élhetőekre is.

/1710/Az_Al20171025121027

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.