Ruhadarabok és kiegészítők a hygge életérzés megéléséhez

kiegészítő életérzés bekuckózás hygge ruhadarab tél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Hygge életérzés elérte Magyarországot is, habár a legtöbb ember életében mindig is jelen volt, csak éppen most egy új fogalom alatt beszélünk arról, mennyire fontos az otthon meghittsége, a béke pillanatainak megélése és a gondtalan családi, baráti együttlétek. Mivel a belső állapotunkat az is meghatározza, hogy mit viselünk, mivel vesszük körbe magunkat, ehhez válogattunk most egy-egy bazárt. 

A dánok szerint a hygge az élet legmélyebb értelmének megtapasztalása: a lecsendesedés, a nyugalom, a boldogság és a béke pillanata, amit a szerelmeddel, családoddal, barátaiddal élhetsz meg. A szó erősen kötődik az otthonhoz, a meghitt, biztonságos környezethez. Sokszor a karácsony szentségével állítják párhuzamba, hogy mit takar a hygge érzés, és valóban szemléletes a példa, hiszen ekkor az együttlét és az élet ünneplése kerül előtérbe. Bárki, aki közel érzi magához a hygge értelmét, az valószínűleg korábban is megtapasztalta már, hogy mennyire kellemesek az őszi és téli bekuckózós esték, amikor gyertyafény társaságában beszélgetünk a szeretteinkkel, miközben a sült gesztenye és a forralt bor készül a konyhában.

A dánok szerint a hygge az élet legmélyebb értelmének megtapasztalása: a lecsendesedés, a nyugalom, a boldogság és a béke pillanata Forrás: Shutterstock

A lélek otthonossága szoros összefüggésben van a test harmóniájával, ebben pedig nagy szerepe van annak is, hogy mi van rajtunk. Mennyire kényelmes a ruhánk: elég meleg-e, nem túl szoros-e, kellemes viselet-e. Gondolj bele, hányszor előfordul, hogy a ruha teremti meg egy-egy alkalomhoz a kellő hangulatot. Például ha készülsz egy fontos eseményre, akkor érzed igazán a jelentőségét, amikor magadra veszed a megfelelő viseletet: egyszerűen hangulatba hoz. Így van ez akkor is, amikor otthon teremtünk hangulatot.

  • Ruhák

Egy kötött, esetleg hímzett vagy pihe-puha pulóver tökéletes alap a nyugalom megéléséhez. Mindehhez már csak egy nagyon kényelmes nadrágra van szükség.

1. Pull&Bear 9995 Ft, 2. Zara 9995 Ft, 3. H&M 9990 Ft, 4. H&M 3990 Ft 5. Zara 12 995 Ft Forrás: Life.hu
  • Kiegészítők

A szívmelengető mintás zokni és a kockás mamusz biztosan melegen tartja a legfázósabbak lábát is. Például főzés közben takaróba aligha burkolózhatnál, de egy nagyra nyitható sálat akkor is a válladra vethetsz.

1. H&M 5990 Ft, 2. Kopott macska 2790 Ft, 3. H&M 2990 Ft, 4. Women's Secret, 5. Women's Secret, 6. H&M Home 1290 Ft, 7. Mango 8995 Ft Forrás: Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.