Transzvesztita hercegnők tanítják az bölcsődéseket: videó!

óvoda transzneműek hercegnő gyereknevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hercegnőnek öltözött transzvesztiták játékos módon mesélnek a kicsiknek a nemváltásról, a transzvesztita életmódról, és még sok más dologról is. 

Bölcsődéseket tanítanak azok a hercegnőnek öltözött transzvesztiták, akik a transzenműség alapjairól szeretnének a kicsiknek valamiféle tudásalapot képezni. A mozgalmuk során körbe járják az összes állami óvodát, és mesékkel tűzdelve igyekeznek információt közölni a témáról a fiatal gerenáció felé.

Szakemberek szerint bármennyire is furcsán hangzik, a 2-3 év körüli gyermekekben még nincs kialakult norma a mássággal kapcsolatban, így sem ítélkezés sem szorongás nincs bennük a téma kapcsán. És ha ebben a korban ismerkednek meg ezzel a témával, akkor később ugyanolyan természetesen tudják majd például a transzvesztitákat kezelni, mint bárki mást.

Az előadásokat és az anyagköltségeket egy londoni alapítvány finanszírozza, és elmondások alapján a gyerekek nagyon imádják őket. Érdeklődéssel és kíváncsisággal hallgatják azokat a meséket, amelyekben például az egyik főhős egy napon ráébred, hogy ő nem is fiú, hanem lány (vagy fordítva). - írta meg a DailyMail.

Megszülte gyermekét a transznemű férfi, Trystan Reese - Fotó!

Két örökbefogadott gyermeke van Trystan Reese-nek és párjának, de szerettek volna egy sajátot is. A nőként született, de azóta férfivá vált Trystan mesterséges megtermékenyítés útján esett teherbe, és nemrég egészséges kisfiúnak adott életet. Olvass tovább itt...

Vastag Tamás hamarosan kétszeres apa lesz http://www.life.hu/csalad/20171110-hamarosan-megszuletik-vastag-tamas-masodik-gyermeke.htmlAz énekes nem fűzött túl sokat a hírhez, de annyit megtudtunk, hogy február környékén várható a legkisebb családtag érkezése, akit már mindenki nagyon vár. CsaládOrigoEzt tanácsolja minden szülőnek a 14 éves korában megerőszakolt nő http://www.life.hu/csalad/20171109-tanacsot-adott-minden-szulonek-a-tinikent-megeroszakolt-no.htmlFontos tanácsokat adott a szülőknek Elizabeth Smart, akit 14 éves korában hosszú időn keresztül fogvatartottak és szexuálisan bántalmaztak. CsaládOrigoA férfi 6 éven át zaklatta szexuálisan a fogvatartott áldozatát (18+)http://www.life.hu/csalad/20171109-6-evig-zaklatta-es-tartotta-fogva-az-aldozatat.htmlElképesztő szörnyűségeket élt meg egy nő, akit hat éven keresztül tartott szexrabszolgaként egy férfi. CsaládOrigoLilu megmutatta jóképű édesapját: fotóhttp://www.life.hu/csalad/20171112-lilu-megmutatta-jokepu-edesapjat-foto.htmlSosem látott apukájával fotózkodott Lilu.CsaládOrigoVégre megmutatta ikreit Beyoncé: fotóhttp://www.life.hu/csalad/20171112-vegre-megmutatta-ikreit-beyonce-foto.htmlHónapokkal ezelőtt megszülettek Beyoncé és Jay-Z ikerbabái, ám fotókat egészen idáig nem láthattunk róluk.Család--Gyebnár Csekka, a Barátok közt 43 éves színésznője szülni szeretnehttp://www.life.hu/csalad/20171109-gyebnar-csekka-a-baratok-kozt-43-eves-szinesznoje-szulni-szeretne.htmlGyebnár Csekka évek óta boldog párkapcsolatban él, de eddig sem a házasság nem került szóba köztük, sem a kisbaba. Mára azonban változott a helyzet: ugyan elmúlt már 43 éves, de szeretne szülni. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.