Minden, amit a fésülködésről tudnod kell

Forrás: Shutterstock -
hajápolás szépségápolás fésülködés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vannak, akiknek a fésülködés kész szertartás. Másoknak pár másodperc az egész. Viszont a fésű mindenkinél a hajápolás legfontosabb kelléke, hiszen több százezerszer szántjuk vele a hajunkat életünk során. Így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen fésűt használunk. Vagy hajkefét inkább?

A kérdés nem véletlen. Sokan sajnos nem tesznek különbséget a fésűk és a kefék használata között, pedig egészen más alkalommal és más céllal kell őket használni. A legnagyobb különbség a haj- és körkefék, valamint a fésűk között van. Előbbieket főként hajszárításkor, utóbbiakat inkább bontásra, frizurakészítésre használhatjuk – mondta Lafferton Annamária, az elrontott frizurák helyrehozásának szakértője.

A hajkeféket hajszárításkor, a fésüket inkább bontásra, frizurakészítésre használjuk Forrás: Shutterstock

Mikor melyik típust válasszuk?

Lafferton Annamária szerint ritka fogú fésűt hajmosás előtt és után is használhatunk, ezzel tudjuk kibontani a kisebb-nagyobb gubancokat, összecsomósodott hajvégeket. Akkor is ezt a fésűt ajánlatos használnunk, ha az ápolás során szeretnénk alaposan felvinni, eloszlatni a balzsamot, pakolást. Ha csak nagy vonalakban igyekeznénk felfogni a frizurát, akkor is a ritka fogú fésű lesz segítségünkre.

A stílfésű komolyabb frizura elkészítéséhez ideális, főleg tupírozáshoz, hajtincsek leválasztásához. A sűrű fogú fésű ugyancsak megfelel frizurakészítéshez, főleg ha szeretnénk simára fésülni a hajunkat. De a beállított tincsek rögzítéséhez, tupírozás után a fedőtincs kisimításához is ez az ideális. A fésűválasztást hajtípusunk is befolyásolja: itt az a fő szabály, hogy minél vékonyabb szálú a hajunk, annál sűrűbb fogazatú fésűt érdemes használnunk.

Milyen anyagú fésűt válasszunk?

A hajkefék, körkefék méretei között jelentős különbségek vannak, ezzel szemben az otthoni fésűk fogai általában sztenderd mérettel bírnak. Annál fontosabb viszont, hogy milyen anyagból készültek, mert bár sem a rövid, sem a hosszú fogak nem lehetnének veszélyesek, a gyenge fésűk károsíthatják a szálakat, beletörhetnek a tincsekbe – figyelmeztet a szakértő.

Stílfésű esetében választhatjuk a klasszikus műanyagot, de használatakor számítanunk kell annak elektrosztatikus feltöltődésére. Ebből kifolyólag a többi típusnál a műanyag nem ideális választás. A ritka és a sűrű fogú fésű esetében egyaránt érdemes karbon vagy csont anyagú eszközt vásárolnunk, azok ugyanis kellően masszívak ahhoz, hogy még a hosszú, gubancos hajba se törjenek bele.

A gyenge fésűk károsíthatják a szálakat, beletörhetnek a tincsekbe Forrás: Shutterstock

Merényletek a hajad ellen! Ezeket ne kövesd el

Míg a bőrápolásra egyre több időt fordítanak a nők, a hajápolás sokszor háttérbe szorul. Pedig érdemes rá odafigyelni, hiszen a szép és gondozott hajkorona ugyanúgy a nőiesség része, mint az ápolt bőr. Ennek fényében jó tudni, hogy napi szinten is mennyi bűnt követünk el a hajunk ellen, amelyek egy kis odafigyeléssel mind elkerülhetők lennének. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Szabad-e nedvesen hajat fésülni?

A vizes haj sérülékenyebb, megnyúlhat, megtörhet, ha nem vagyunk kellően elővigyázatosak. Gyakori tévhit, hogy nedvesen nem szabad a hajat kibontani, holott a göndör hajat például csak így szabad fésülni. Ugyanakkor mindig csak a balzsam használata után, lehetőleg a fésülést elősegítő, öblítést nem igénylő termékek használatát követően bontsuk ki a nedves hajat.

Fontos, hogy mindig alulról felfelé, minden tincset óvatosan lefogva haladjunk a bontással. Ha túl sok hajat fogunk össze, esetleg tépjük a szálakat türelmetlenségünkben, akkor könnyen kárt tehetünk a hajszálainkban. Nagyon lényeges tehát a körültekintő fésülködés, különösképpen, ha a hajunk egyébként is gyengébb, sérülékenyebb – tanácsolja Lafferton Annamária.

A vizes haj sérülékenyebb Forrás: Shutterstock

Mindennapos hajápolás

A haj kibontása után érdemes elővenni a hajhosszunkhoz, hajtípusunkhoz leginkább megfelelő haj- vagy körkefét, ugyanis fésűvel nem lehet szépen beszárítani a frizurát. De legyünk nagyon óvatosak, nehogy megégessük a hajszálainkat. A reggeli fésülködéshez ideális a fésű, de persze vannak, akik jobban kedvelik a párnás hajkeféket, ami szintén megfelel a célnak.

A fésűk és kefék tisztítása

A fésűket éppúgy fontos tisztán tartani, ahogy a sminkecseteket, sokan mégsem fordítanak kellő figyelmet erre. Nagyon fontos a rendszeres fertőtlenítés is, ha erőteljesen zsírosodik, vagy korpásodik a haj. Ilyenkor célszerű minden nap megtisztítani a fésűket, különben minden egyes fésülködés során újra és újra tönkretehetjük frizuránkat. A fésűket, keféket lemoshatjuk samponnal, fertőtlenítőszerrel, de ügyeljünk nagyon az alapos öblítésre. Általában elegendő hetente egy alkalommal sort keríteni a tisztításra, de fontos, hogy hagyjunk időt a száradásra is, mert a nedvesen hagyott kefék könnyen bedohosodhatnak, rossz esetben penészesedhetnek.

7 módszer, amitől gyorsabban fog nőni a hajad

Neked is elképesztően lassan nő a hajad, pedig hatalmas hajkoronát szeretnél? Íme, 7 tipp, amivel felgyorsíthatod a folyamatokat!
Így hidratálj, amikor beköszönt a hideghttp://www.life.hu/trend/20171123-igy-hidratalj-amikor-bekoszont-a-hideg-ido.htmlAz évszakváltásoknál, ahogy te magad is érzékelheted, új napi rutint kell kialakítani, hogy bőröd ellenállóbb legyen, és megőrizze ragyogó kinézetét a hűvös időben is. Íme, a legfontosabb tudnivalók a tél közeledtével. TrendOrigo50 feletti férfiak, akik bebizonyították, hogy a kor csak egy számhttp://www.life.hu/trend/20171123-50-feletti-ferfiak-akik-bebizonyitottak-hogy-a-kor-csak-egy-szam.htmlA mai társadalom hajlamos leírni az idősödő korosztályt, akik közül pedig rengetegen bizonyítják, hogy az élet nem áll meg 50 felett sem, sőt! Mutatunk is közülük néhányat! TrendOrigoÍgy hordják a melegítőt a celebek - Fotók!http://www.life.hu/trend/20171123-igy-hordjak-a-melegitot-a-celebek-street-style-trendjelentes.htmlA melegítő már egészen mást jelent, mint a 80-as, 90-es években. Már közel sem egy bénácska ruhadarabról van szó, amit ciki visszanézni a képekről. Trendi viselet lett belőle, a street style elengedhetetlen alapdarabja. Most megmutatjuk, hányféle stílusban viselik manapság a celebek az egykoron nevetség tárgyává lett melegítőt. TrendOrigo6 sminktipp, amivel letagadhatod a korodathttp://www.life.hu/trend/20171123-sminktippek-amikkel-letagadhatod-a-korodat.htmlMindenkinek megvannak a jól bevált sminktrükkjei, de tény, hogy a folyamatosan változó trendek és az innováció újabb lehetőségeket kínálnak, amikre érdemes odafigyelni. Íme, a leghatásosabb fortélyok, amikkel éveket is letagadhatsz a korodból. Trend--Így néztek ki a szupermodellek, amikor először léptek kifutórahttp://www.life.hu/trend/20171114-igy-neztek-ki-a-szupermodellek-amikor-eloszor-leptek-kifutora.htmlA leghíresebb topmodellek is egy első fotózással és egy első kifutós szerepléssel kezdték a pályát. Az első híres manökenekről, a kilencvenes évek szupermodelljeiről, a kétezres és az elmúlt évek felfedezettjeiről mutatjuk most meg, hogy néztek ki, amikor először lépdeltek végig a kifutón. TrendOrigoÍgy változott Miley Cyrus stílusa az elmúlt évtizedbenhttp://www.life.hu/trend/20171122-a-25-eves-miley-cyrus-stilusevolucioja.htmlMiley Cyrus 13 éves kora óta a nyilvánosság előtt éli életét, azóta pedig nem kevés sztorit szolgáltatott a sajtó képviselőinek és a rajongóinak. Lázadókorszaka meglehetősen botrányosra sikerült, 25 éves korára viszont úgy tűnik, lenyugodott, és stílust váltott. Következzen a születésnapos Miley stílusevolúciója! Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.