Nem csupán a színek és stílusok tekintetében vannak meghatározó trendek. A fenyőfák, illetve a dekoráció meghatározó darabjait is megmutatjuk. Nem kell természetesen minden pontját követned, de kiváló ötletadóként szolgálhat.

 Hódít a halvány rózsaszín    

Az úgynevezett rosegold, egyfajta erős púderes rózsaszín, mely remekül működik ezüsttel és arannyal egyaránt, matt és fényes változatban is gyönyörű. Nem kell félned, ettől a színtől nem lesz „csajos” a fád, így a párod is könnyedén tud majd vele azonosulni. Minden csak attól függ, hogy milyen arányban használod a halvány rózsaszínt.

Forrás: Etsy/Judy Blank, Flash Magazine

Egyetlen szín, megszámlálhatatlan változat  

Válassz ki egy színt, és használd csak azt a fenyőfán, a girlandon, az adventi koszorúban és az egyéb otthoni karácsonyi dekorációkban. Azt gondolod, ez lehetetlen? Képzeld el, hogy a kéknek, pirosnak, sárgának, mennyi árnyalata ismert. A díszek színe az anyagukkal, formájukkal is változik. Az igazán merészek szavazzanak a zöldre. Elképesztően gyönyörű tud lenni, ahogy nappal egybeolvadnak a fenyőfával, este pedig a fényeknek köszönhetően időnként meg-meg csillannak.

Forrás: theurbaninterior.co, laurelberninteriors.com, traditionalhome.com

Egyre több a műfenyő  

Ez pedig egyáltalán nem baj. Persze sokan mondják, hogy a fenyőillat nélkülözhetetlen eleme a karácsonynak, de ez könnyedén orvosolható fenyőággal, illatgyertyával. A műfenyők idén már teljesen elfogadott alternatívák, hisz lassan szebbek, mint az igaziak. Emellett pedig számos előnyük van: nem hullajtják a leveleiket, könnyedén felállíthatóak és hosszú távon sokkal gazdaságosabbak. Számos változata elérhető már nálunk is: színes, „havas", apró, hatalmas, beépített LED-es. Így valóban olyat vehetsz, ami a legjobban passzol hozzád.

1. Abies Nordmann mufenyo.net 59.990 Ft, 2. Alexandre műfenyő Design Karácsony 68.900 Ft, 3. Sierra műfenyő DekorTrend 36.400 FtForrás: Life.hu

LED-es fényekkel várva a karácsonyt  

Az önmagukban álló gyertyák, mécsesek lángját semmi sem múlhatja felül, de az ünnepi csillogás idén valóban apró fényáradatot jelent. A LED-es izzók visszafogottan, mégis határozottan égnek, így lényegében a lakás bármely pontján remekül ki lehet őket használni. Tedd őket az ablakra, a falra, válassz asztaldíszt... a lehetőségek szinte végtelenek.

1. LED fényfüzér Praktiker 1999 Ft, 2. Hálós fényfüzér Premium.xl 13.416 Ft, 3. LED-es asztali dekoráció IKEA 4990 Ft, 4. LED fényfüzér Conrad 6490 FtForrás: Life.hu