gyermekvállalás házasság Darai Andrea Kasza Tibi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kasza Tibi és Darai Andrea, vagy, ahogy a legtöbben ismerik, Manker 5 év együttlét után kötötték össze az életüket. A műsorvezető most elárulta, milyen érzés házasnak lenni, és azt is, mitől tart a leendő gyermekével kapcsolatban.

Öt év után Kasza Tibi és Manker Amerikában, teljesen titokban kötötték össze az életüket. Jó pár hónapja férjként és feleségként telnek a napjaik, Kasza Tibi pedig mindenkivel megosztotta, hogyan ízlik neki a házasélet.

Kasza Tibi szereti a házasságot "Forrás: Instagram/darai_andrea "

Én örök kölyökként remegtem ettől,

"A köztünk lévő szövetségen ez nem változtatott. Nekem mindenem a Manóé, és mindenünk közös, de mégis érdekes. Egy új színt ad a dolognak, hogy azt mondjuk, hogy a feleségem. És hogy úgy beszélünk a gyermekvállalásról, hogy tényleg ennek csak a természet állhat az útjába, vagy nem"

leszögezte, rajta vannak a babaprojekten.

Nemrég bele is kóstolhattak abba, hogy milyen lenne egy kisbabával, hiszen Mankernek nemrég született egy keresztlánya. „Én imádom a gyereket, biztos, hogy jó apuka leszek, az tény, hogy vélhetően el fogom kényeztetni a gyermekemet" – mondta Tibi, majd bevallotta, attól tart egy kicsit, hogy kislánya születik.

Mádai Vivien egyszer egy vásárban tévesztette szem elől kisfiát, halálra rémülthttp://www.life.hu/csalad/20180305-madai-vivien-egyszer-egy-vasarban-tevesztette-szem-elol-kisfiut-halalra-remult.htmlNem volt könnyű Mádai Viviennek és férjének, amikor egyszer egy tihanyi vásárban szem elől tévesztették kisfiukat. Mindketten azt hitték, hogy a másikkal van a gyerek. Végül megtalálták az elkóborolt csöppséget. Család--Szandi őszintén mesélt házasságáról és családi életéről, nem tökéleteshttp://www.life.hu/csalad/20180304-szandi-oszinten-meselt-hazassagarol-es-csaladi-eleterol.html23 éve él boldogságban férjével, Bogdán Csabával a szexi énekesnő, Szandi. Gyönyörű családjuk van, de azért náluk sem fenékig tejfel az élet. CsaládOrigoKirály Linda unokaöccse, Kai babamodell lett, már a harmadik kampányában vesz részthttp://www.life.hu/csalad/20180304-kiraly-linda-unokaoccse-kai-babamodell-lett-mar-a-harmadik-kampanyaban-vesz-reszt.htmlKirály Viktor ikertestvérének, Benjaminnak kisfia, Kai már igazi sztárnak számít a tengerentúli babavilágban, hiszen már a harmadik kampányában vesz részt babamodellként. CsaládOrigoKasza Tibi felesége keresztlányával fotózkodott: fotóhttp://www.life.hu/csalad/20180304-kasza-tibi-felesege-keresztlanyaval-fotozkodott-foto.htmlKasza Tibi Manker keresztlányát ölelte legújabb fotóján: felrobbant az internet. Család--Majka családi montázst posztolt: testvéreivel láthatóhttp://www.life.hu/csalad/20180304-majka-csaladi-montazst-posztolt-testvereivel-lathato.htmlMajka egy nagyon kedves montázst posztolt közösségi oldalára: testvéreivel egy 24 évvel ezelőtti fotót elevenítettek fel. Nagyon sokat változtak, de a kép hangulata ugyan az maradt. Család--Képeken az albínó gyerekek élete; Afrika megható oldalahttp://www.life.hu/csalad/20180302-albino-gyerekek-fotosorozat-afrika.htmlAz albínó emberek élete tele van kihívással. Míg a modern társadalmakban csupán csodabogarakként, és különlegességként tekintenek rájuk, addig a fejlődő országokban akár üldözhetik is őket. Egy fotós olyan sorozatot készített albínó gyermekekről és felnőttekről, melyeket egyszerűen látnod kell. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.