Kedvenc táskatrendünk a tavaszi-nyári szezonra: kosarak, rattan- és bambusztáskák

fashion week kosár táska
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Habár a Birkin-táska ma egészen mást jelent (a Hermés divatház híres bőrtáskáját), Jane Birkin kedvenc kiegészítője valójában a kosár volt. Mindenféle stílusú ruhához ezt viselte a 70-es, 80-as években. Jó pár évvel később pedig mi is hódolhatunk ennek a kiegészítőnek, hiszen már az elmúlt szezonban is, idén pedig még inkább divatba jött, és reméljük ezúttal igazán felértékelődik és örök darabbá válik a nők gardróbjában a múló trendekkel szemben.

Szerencsére nemcsak a fast fashion üzletek kínálatában jelentek meg a kosarak, a tervezői darabok között is érdemes nézelődni. Ezek között is megmutatjuk a kedvenceinket!

Jane Birkin és ikonikus kosara "Forrás: AFP/Stringer "
  • FONOTT

Magyarországon évszázados hagyománya van a kosárszövésnek, a régi időkben ez generációról generációra szálló tudás volt. Nemcsak piacra szánt kosarakat, más, a mezőgazdaságban, állatasrtásban szükséges használati tárgyakat is készítettek fűzfavesszőből. Ennek a hagyománynak adóz a 2017-ben indult márka, a FONOTT. A márka táskái ugyanazzal a technikával készülnek, mint a régi időkben, tehát igazi magyar termékekről van szó. Mindenképpen nézzetek rá az Instagram-oldalukra, jól láthatjátok, hogy milyen jól beilleszthető a ruhatáratokba ez a kiegészítő.

Rachael Clifton (@bubblyaquarius) által megosztott bejegyzés,

  • BORNEO

A BORNEO más inspirációból és hagyományból született. A termékeket Balin gyártják: az alapanyagot, az indonéz rattanpálmát helyben gyűjtik és a helyi kézművesek készítik belőle a táskákat a fenntarthatóság jegyében. A jövedelem egy részét olyan alapítványoknak adják, amelyek a borneói esőerdők természetes ökoszisztémájának visszaállításán dolgoznak.

Forrás: borneoline.com
  • NINI MOLNAR

Molnár Nini modellként kezdte karrierjét, majd üzleti menedzsmentet tanult, végül a táskatervezésnél kötött ki. Első darabjai a Pombagek voltak, majd sorban jöttek a bőrtáskák és a nagy sikernek örvendő fonottak is. A tervezőt elsősorban utazásai, saját élettapasztalatai inspirálják: az amerikai művészet, a pezső miami-i élet, a londoni vintage steet style, a csillogó milánói esték és a klasszikus new york-i stílus mind részei a márkának.

Forrás: Facebook/Nini Molnar Bags

Hogy a fast fashion boltok kínálatát se hadjuk ki, következzen most ebből is egy válogatás:

1. Mango 13.995 Ft, 2. Mango 11.995 Ft, 3. Mango 27.995 Ft, 4. Zara 8995 Ft, 5. Bershka 9995 Ft, 6. Pull&Bear 6995 Ft, 7. Mango 11.995 Ft Forrás: Life.hu
Miért számít extrémnek, ha valaki megmutatja smink nélküli arcát?http://www.life.hu/trend/20180328-miert-szamit-extremnek-ha-valaki-megmutatja-smink-nelkuli-arcat.htmlAz elmúlt években mindig nagy szenzáció kerekedett abból, ha valamelyik sztár hivatalosan is megmutatta magát smink vagy photoshop nélkül. Mintha tényleg egy féltve őrzött maszkot vennének le magukról, felfedve valódi énüket. Az elmúlt napokban Christina Aguilera címlapja döbbentette meg a nagyérdeműt. De hogy jutottunk el idáig? TrendOrigo3 sminktipp, amit kötelező kipróbálnod idén tavasszalhttp://www.life.hu/trend/20180321-3-sminktipp-amit-kotelezo-kiprobalnod-iden-tavasszal.htmlHa mindig is szerettél volna kék szemeket, akkor itt a remek alkalom, hogy kipróbáld, ugyanis hódít a kék szemfestés. Ha imádod a cicás, huncut tekintetet, akkor az új tustechnikát kell elsajátítanod. Ha pedig a titokzatos, füstös hatású szemfestés rabja vagy, próbáld ki a legújabb, őrülten izgalmas színes smokey-t. TrendOrigoA születésnapos Lady Gaga legsokkolóbb ruhái az elmúlt 10 évbőlhttp://www.life.hu/trend/20180327-a-szuletesnapos-lady-gaga-legsokkolobb-ruhai-az-elmult-tiz-evbol.htmlVérbeli előadóművész, különc, lázadó, egyszóval Lady Gaga. Róla lesz most szó, hiszen ma ünnepli 32. születésnapját, ezzel együtt első albumának 10. évfordulóját. Bizony, az énekesnő immáron 10 éve éli mindennapjait rajongói figyelő tekintete előtt, akik nemcsak zenéje miatt, de egyedi, feltűnő, a színpadiasságot és drámaiságot, sőt a mondanivalót sem nélkülöző stílusa miatt is imádják. Ezúttal a legextrémebb outfitjeit szedtük össze: isten éltessen Lady Gaga! TrendOrigoGivenchy és Audrey Hepburn: a tervező és a múzsa, akiből divatikon letthttp://www.life.hu/trend/20180321-hubert-de-givenchy-divattervezo-91-evesen-elhunyt.html"Egyedül neki vannak olyan ruhái, amiben igazán önmagam vagyok. Ő messze több, mint egy tervező, ő személyiséget teremt" - mondta legnagyobb múzsája, Audrey Hepburn Givenchyről, a letisztult elegancia, az egyszerű vonalak, a rafinált részletek mesteréről, aki 91 évesen távozott az élők sorából. TrendOrigo96 évesen adta ki új könyvét a divatikon, Iris Apfelhttp://www.life.hu/trend/20180321-iris-apfel-divatikon-96-evesen-adta-ki-uj-konyvet.htmlAccidental Icon, vagyis Véletlenül lett ikon címmel adta ki legújabb könyvét a 96 éves Iris Apfel. Iris elképesztő életútat tudhat a magáénak, amiről a könyvében is beszámol. A Fehér Ház lakberendezője, és a felső tízezer híres stylistja volt, majd social media sztár lett: harsány stílusáért, látványos kiegészítőiért az egész világ rajong. Következzen 10 idézet az új könyvéből! TrendOrigoSminkmustra a párizsi divathétrőlhttp://www.life.hu/trend/20180313-sminkmustra-a-parizsi-divathetrol.htmlA párizsi divathét őrült pillanatai: a szezon legizgalmasabb, legszínesebb és legváltozatosabb divateseménye volt minden tekintetben. A sminkek káprázatosak, elgondolkoztatóak, nagyon dögösek voltak. Nézzük meg közelebbről, hogyan sminkelünk majd a következő szezonban! TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.