Elvették Anglia legidősebb szülőpárosától gyermeküket - a gyámhatóság örökbeadta

Forrás: AFP/Philippe Huguen -
örökbefogadás Anglia idős szülők
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Anglia legidősebb szülőpárosa 65 és 63 évesek. Gyereket akartak, itt kezdőtött a kálváriájuk. 

Az idős szülőpáros több mint 100 ezer fontot, azaz átszámítva közel 36 millió forintnak megfelelő összeget fizettek egy béranyának, aki kihordja és megszüli a gyermeküket. A gyerek megszületett, ám amikor egyéves lett, a gyámhatóság arra kérte a szülőket, mondják el, idős korukra való tekintettel hogyan látják biztosítottnak a gyermekük egészséges fejlődését. A gyámhatóság ezt követően elvette a gyereket a hatvan év feletti szülőpárostól és nevelőszülőknek adta. Az örökbefogadó szülők szintén 100 ezer fontnak megfelelő pénzösszeget fizettek azért, hogy a kisbaba hozzájuk kerüljön. Az idős házaspár továbbra is harcol a jogaiért és szeretnék ők maguk felnevelni saját gyermeküket. Ameddig csak tudják...

Szerinted jól döntött a gyámhatóság?

Illusztráció Forrás: AFP/Philippe Huguen
Ma ünnepli 7. házassági évfordulóját Katalin és Vilmoshttp://www.life.hu/csalad/20180429-ma-aprilis-29en-unnepli-7-hazassagi-evfordulojat-katalin-es-vilmos.htmlImmár három gyerek boldog szülei Katalin és Vilmos. A pár ma hét éve mondta ki a boldogító igent. CsaládAFPMegmutatta szüleit Berki Krisztiánhttp://www.life.hu/csalad/20180429-megmutatta-szuleit-berki-krisztian-kire-hasonlit.htmlSosem láttuk még Berki Krisztián szüleit: most azonban megmutatta őket. Család--5+1 étel, amit még a válogatós gyerekek is megesznekhttp://www.life.hu/csalad/20180425-etelek-amiket-meg-a-valogatos-gyerekek-is-megesznek.htmlA gyerekek válogatósak, és ez nem mítosz, hanem a kőkemény valóság. A legtöbbjük csak a jól ismert ízekkel ápol szoros barátságot, de gyakran még a kedvenc ételeiket is fintorogva tolják el. Sok szülő ilyenkor az édességek, gyümölcsjoghurtok és kekszek világából hív segítséget, hogy csemetéjének ne maradjon üres a gyomra. Van azonban pár étel, amit szinte kivétel nélkül, az összes gyerek szívesen elfogyaszt. CsaládOrigoEz állhat a névválasztás mögött Katalin és Vilmos harmadik gyermekénélhttp://www.life.hu/csalad/20180428-ez-allat-a-nevvalasztas-mogott-katalin-es-vilmos-harmadik-gyermekenel.htmlTöbben latolgatták már, hogy miért kaphatta Katalin hercegné és Vilmos herceg harmadik gyermeke a Louis Arthur Charles nevet. Most kiderült, hogy nemcsak a királyi családban, hanem Middletonéknál is többször előfordultak már ezek a nevek. Család--Aigner Szilárd felesége meghalt, mikor a kislányuk négyéves volthttp://www.life.hu/csalad/20180427-aigner-szilard-felesege-meghalt-mikor-a-kislanyuk-negyeves-volt.htmlNem sokkal a kislánya negyedik születésnapja után Aigner Szilárd elvesztette fiatal feleségét, aki mellrákkal küzdött. Úgy döntött, egyedül neveli kislányát, aki mára két gyermek édesanyja. Éva elárulta, milyen apa volt a meteorológus, aki 2016 nyarán távozott az élők sorából. Család--Kollányi Zsuzsi édesapjáról vallott: nem volt része az életénekhttp://www.life.hu/csalad/20180426-kollanyi-zsuzsi-edesapjarol-vallott-nem-volt-resze-az-eletenek.htmlKollányi Zsuzsi hamarosan édesanya lesz, párjával első közös gyereküket várják. Az énekesnő boldogsága határtalan, hiszen tudja, hogy szerelme odaadó édesapa lesz. Olyan, amilyen neki nem adatott meg. CsaládFotó: Mudra László - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.