Alakítsd át úgy az albérleted otthonossá, hogy később visszakapd a kauciót

átalakítás otthon albérlet kaució lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az albérletekben sok a szabály, melyek gyakran elveszik tőled a lehetőséget, hogy otthonossá tedd, saját stílusod szerint rendezd be azt. Most azonban mutatunk pár remek ötletet, melyek nem állnak majd közéd és a kauciód közé.

A csodálatos és sokoldalú létra

Nem üthetsz lyukat a falba, hogy felakassz képeket? Old meg egy létrával. Fesd le kedved szerint, majd támaszd a kiválasztott falhoz. Ezután már csak annyi a dolgod, hogy a bekeretezett képeket a fokokra tedd, vagy kifeszíts közéjük madzagot, és arra csíptesd rá a fotóidat. A létrára egyébként fényfüzért, apró lampionokat is akaszthatsz, így pedig remek központi elemmé varázsolhatod.

Forrás: kaikkirakastavat.com, Press Loft

A 10 legrosszabb lakótárs

Jó lakótársat nagyon nehéz találni, ami nem csoda. Amikor két ember összeköltözik, gyakran még párok, barátok esetén is sok a súrlódási pont, melyek vitákat, ellenkezéseket szülhetnek. Amikor nem is ketten, hanem többen éltek együtt, ezek száma hatványozódik. Ezek többségét a realitás talaján maradó házirenddel el lehet simítani, de léteznek olyan idegesítő lakótársak, akikkel egyszerűen lehetetlen békében együtt élni.

A szörnyű csempe esete

Nyilván nem akarod leverni a régit, majd újracsempézni a konyhát és/vagy a fürdőt – nem is valószínű, hogy a bérbeadó ezt megengedné. Ám közérzetedet nagyban befolyásolhatja, így vesd be az öntapadós tapétát – a „hogyan csináld" kérdésre ITT találsz választ. Ami ebben a megoldásban a legjobb, hogy a későbbi költözés során, némi erővel le is lehet szedni, a megmaradt ragasztót pedig gyógyszertári alkohollal könnyen le lehet törölni.

Forrás: Etsy

Dobd fel a bútorokat

A bútorozott albérletekkel sokszor az a baj, hogy régi, fakó kárpittal burkolt kanapék és fotelek várnak rád. Inkább tedd félre azt a pénzt, amiből új ülőalkalmatosságokat vennél, és költs jóval kevesebbet. Elég néhány takaró, amivel leteríted a kanapét és a foteleket, valamint pár díszpárna, és máris kellemesen otthonossá, a sajátoddá válik a szoba.

Forrás: aliexpress.com

Minták a falra

A falakat átfesteni, csak ritkán teheted meg egy albérletben, de van rá mód, hogy feldobd a fehér felületeket. Válassz falmatricát: a minták rendkívül széles skáláját megtalálhatod már itthon is. A legszuperebb, hogy ezeket egyszerűen le lehet venni a falról, és így a lakás visszanyerheti eredeti állapotát. A régi ajtókat, szekrényeket is fel lehet dobni egy ilyen megoldással.

Forrás: Press Loft

Tégy meg mindent, a házirend betartása mellett, hogy jól érezd magad az albérletedben, hiszen otthonod békéje nagyon fontos, hogy pihenni tudj.

Albérletek, ahová te is szívesen beköltöznél harmadiknakhttp://www.life.hu/otthon/20160510-hollywoodi-sztarok-akik-valamikor-kozos-alberletben-laktak-masodik-resz.htmlAhogy az már korábbi cikkünkből kiderült, egy világsztár életében is lehetnek olyan időszakok, amikor anyagi vagy szakmai indíttatástól vezérelve albérletbe költözik, és egy lakótárssal osztja meg mindennapjait. Most folytatjuk a korábban megkezdett sort, jöjjenek az újabb meglepő párosok. OtthonAFPSaját lakás kontra albérlet - 5 érv a lakásbérlés melletthttp://www.life.hu/otthon/20150513-5-erv-a-lakasberles-mellett.htmlHa saját lakásod van – felnéznek rád. Ha nincs – sajnálnak. Legalábbis idehaza ez az általános vélekedés. A magyarok nagy többsége a saját lakás mellett teszi le a voksát, külföldön viszont ennyire nem egyértelmű a helyzet. Franciaországban, Németországban vagy épp Japánban például az emberek mindössze felének van saját tulajdonú otthona.OtthonThinkstockLakásdekoráció - Falra hányt borsó helyett 5 szuper DIY-s ötlethttp://www.life.hu/otthon/20180619-lakasdekoracios-diy-s-tippek-keszits-a-falra-sajat-magad-diszeket.htmlA lakás dekorálásához nem kell se sok pénz, se sok idő, se ügyes kéz. Ezekkel a szuper egyszerű és gyors DIY-s ötletekkel Te is könnyedén feldobhatod az otthonodat azokkal az öltetekkel, amiket a Society19 oldalon találtunk. OtthonOrigoKészíts lámpát saját kezűleg! 6 stílus, 6 DIY tipphttp://www.life.hu/otthon/20180220-keszits-lampat-sajat-kezuleg-diy-otletek.htmlHa jó érzéssel tölt el otthonod csinosítgatása, ha szereted a csináld magad megoldásokat, akkor olyan látványos projektekben is gondolkodhatsz, mint a lámpakészítés. Mutatunk néhány szuper ötletet! OtthonOrigoTranszferálás: egy filléres DIY technikahttp://www.life.hu/otthon/20180130-transzferalas-egy-szuper-diy-technika.htmlEgyik kedvenc DIY technikánk a transzferálás. Egyrészt mert viszonylag egyszerűen lehet belőle nagyon látványos dolgokat alkotni, ráadásul szinte minden felületen használható. Mégis, ami a legjobb benne, hogy bármilyen képet, fényképet, mintát vagy feliratot át tudsz vinni ezekre a felületekre, így igazán személyes dekoráció vagy ajándék készülhet vele. Otthon--Ezekkel a színekkel vedd körbe magad otthon, hogy megteremtsd a harmóniáthttp://www.life.hu/otthon/20180703-ezekkel-a-szinekkel-vedd-korbe-magad-otthon-harmonia-a-lakberendezesben.htmlFontos, hogy otthonod téged tükrözzön, de ami még ennél is lényegesebb, hogy a színei igazodjanak személyiségedhez. Így érheted el a tökéletes harmóniát. Összegyűjtöttünk pár példát arra, hogy bizonyos típusú emberekhez milyen főszínek illenek leginkább. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.