Szabó Győző és Rezes Judit elárulták, hogy hívják majd születendő kisfiukat

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
terhesség család szülők névválasztás várandósság Rezes Judit Szabó Győző
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rezes Judit december végéig áll majd színpadon, hiszen mint kiderült: második gyermeküket várják Szabó Győzővel. Most már azt is elárulták, milyen nevet választottak a kisfiúnak. 

Ahogyan mi is megírtuk: újra gyermeket vár Rezes Judit és Szabó Győző. A színész pár február végére, március elejére várja a csöppséget, és már azt is tudni lehet, hogy kisfú lesz. Tervezték a gyermeket, Szabó Győző pedig eldöntötte, hogy teljes életmódváltásba kezd, hogy minél tovább élvezhesse egészségesen családja szeretetét.

A Lokálnak pedig már azt is elárulták, hogy milyen nevet választanak a kis jövevénynek. "Nagy valószínűséggel a Gáspárt fogjuk választani. Ezzel a névvel lehet Gazsinak becézni, és ha majd kicsit erélyesebben kell rászólni, akkor a Gáspár kellőképpen komolyan hangzik" - mondta Szabó Győző a lapnak. Azt is elárulta, hogy Rezes Judit a szíve mélyén kislányt szeretett volna, de amikor megtudta, hogy egy makkegészséges kisfiút szül majd, egy percig sem volt szomorú.

Szabó Győző és fia, Misi nagyon örülnek a kisfiúnak Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Kulcsár Edina megmutatta kisfiát, így néz ki Medox: fotóhttp://www.life.hu/csalad/20181005-kulcsar-edina-megmutatta-kisfiat-igy-nez-ki-medox.htmlKulcsár Edina szeptemberben adott életet első gyermekének, Medoxnak, akit most meg is mutatott a nyilvánosságnak. CsaládOrigoEgyéves lett az arc nélkül született kisbaba, Matthew Gillado (18+)http://www.life.hu/csalad/20181005-egyeves-lett-az-arc-nelkul-szuletett-kisbaba-matthew-gillado.htmlRitka genetikei rendellenességgel született a fülöp-szigeteki Matthew Gillado, amelynek következtében az arca nem fejlődött ki. Az orvosok nem jósoltak neki sok időt, de már túl van az első születésnapján. CsaládOrigoElárulta babája nemét Tücsihttp://www.life.hu/csalad/20181005-elarulta-babaja-nemet-tucsi.htmlAryee Claudia Dedei, azaz Tücsi végre eláulta, hogy kislányt vagy kisfiút hord a szíve alatt.Család--Tévhitek, melyek megkeserítik a várandósság időszakáthttp://www.life.hu/csalad/20181003-tevhitek-melyek-megkeseritik-a-varandossag-terhesseg-idoszakat.htmlA várandóság egy csodás időszak, de a társadalomban beidegződött tévhitek igencsak beárnyékolhatják. Korábban már összegyűjtöttünk pár ilyet, ezt a sort pedig most folytatjuk. CsaládOrigoNem minden szülő látja a legszebbnek a gyermekét: így reagáltak azok, akik rájöttek, csemetéjük nem gyönyörűhttp://www.life.hu/csalad/20181004-igy-reagaltak-azok-a-szulok-akik-rajottek-csemetejuk-nem-gyonyoru.htmlÚgy tartják, hogy minden szülőnek a saját gyermeke a legszebb, tehát mindenki nagyon édesnek és gyönyörűnek látja saját csemetéjét, de úgy tűnik, hogy ez mégsem igaz mindenkire. Vannak olyan szülők, akiknek feltűnt, hogy a gyermekük talán nem olyan szép. Megosztották, hogyan reagáltak, amikor rájöttek. CsaládOrigoMegszületett Konkoly Ágiék második kislányahttp://www.life.hu/csalad/20181004-megszuletett-konkoly-agiek-masodik-kislanya.htmlKonkoly Ági szépségkirálynő, modell világra hozta második gyermekét. Tündéri kislánynak adott életet. Család

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.