Kijátszotta a Ryanair új poggyászszabályzatát a férfi

Forrás: AFP/Andreas Arnold -
poggyász szabályzat Ryanair
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Új szabályzatot vezetett be a Ryanair, ezentúl nem lehet minden kézipoggyászt felvinni a gépre, legalábbis nem ingyen. Ezt azonban az egyik utas nem volt hajlandó elfogadni, ezért kijátszotta a rendszert, és meg is osztotta a trükkjét. 

A Ryanair új szabályzatot vezetett be a kézipoggyászokra, vagyis már nem lehet felvinni ingyen azokat a táskákat, amelyek nem férnek be az ülés alá, vagy nehezebbek 10 kilónál. Ha mégis viszünk magunkkal ilyet, akkor 8 fontot, vagyis majdnem 3 ezer forintot kell fizetni a poggyászért.

A Ryanair új poggyászszabályzata feldühítette az egyik utast Forrás: AFP/Andreas Arnold

A 30 éves Lee Cemino eddig imádott a Ryanair járataival utazni, de nagyon feldühödött az új szabályzaton, és nem volt hajlandó pluszban fizetni, ezért alkalmazott egy trükköt, ami bevált. A boxereiből a kabátjába varratott zsebekbe helyezte a cuccait, és gond nélkül sétált át az ellenőrzésen.

A társaság szerint azonban az utasaik elégedettek az új szabályzattal, így anélkül is utazhatnak, hogy úgy néznének ki, mint egy Michelin-baba vagy éppen Joey a Jóbarátokból – írja a Daily Mail.

Így kellene helyesen hámozni a banánt: videóhttp://www.life.hu/news/20181106-igy-kellene-helyesen-hamozni-a-banant.htmlAzt hihetnénk, hogy a banán hámozása egyszerű, eddig mégis rosszul csináltuk: így kell helyesen. NewsOrigoNyomtalanul tűnt el egy 17 éves lány Bajárólhttp://www.life.hu/news/20181106-nyomtalanul-tunt-el-egy-17-eves-lany-bajarol.htmlPéntek óta nem találják a majsi tinédzsert, Erikát. Bajáról indult el busszal, és a legutolsó információ szerint egy idős pár autójába szállt be. NewsOrigo5 testvérét vesztette el az I. világháborúban Wilfred Smith közlegényhttp://www.life.hu/news/20181106-5-testveret-vesztette-el-az-i-vilaghaboruban-wilfred-smith-kozlegeny.htmlWilfred Smith az I. világháborúban mind az öt fivérét elvesztette. Valószínűleg ő is meghalt volna, ha Mária királyné engedélyével nem szerel le. NewsOrigoEgy olyan varjú tartja lázban az internetet, ami valójában nem is madárhttp://www.life.hu/news/20181106-egy-olyan-varju-tartja-lazban-az-internetet-ami-valojaban-nem-is-madar.htmlMár több mint 60 ezren osztották meg azt a fotót, amelyen első ránézésre egy varjú látszik. Ám ha jobban megnézzük, rájövünk, hogy ez nem is egy madár, hanem... News--Idén még három szombati munkanap vár ránkhttp://www.life.hu/news/20181106-iden-meg-harom-szombati-munkanap-var-rank.htmlA hosszú hétvégék után érkeznek a szombati munkanapok: idén még három lesz belőlük. NewsThinkstockA népi hiedelem szerint fagyos karácsonyunk lehethttp://www.life.hu/news/20181105-a-nepi-hiedelem-szerint-fagyos-karacsonyunk-lehet.html„Ha Mártonkor a lúd jégen áll, karácsonykor sárban botorkál” – tartja a népi hiedelem. Németh Lajos most elárulta, szinte biztos, hogy nem lesz fagy a héten, így lehetséges, hogy karácsonykor már igen kemény lesz a tél. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.