Nyílt levél a volt barátomnak, aki sosem állt ki értem

„Kedves exem!

Mikor összejöttünk, nagy volt a szerelem közöttünk. Mindenki számára mi voltunk a fiatal álompár, akik együtt tanulnak, mindenhol ott vannak, jó családi helyzetből jöttek, és nem utolsósorban egymáshoz illenek. Aztán jött a családoddal való találkozás. Ahol már sejtettem, hogy valami nincs rendben. De mindenki kedves volt velem. Egyre többet találkoztam velük, voltunk közösen nyaralni is, és rájöttem mindenre.

Mindenbe kéretlenül beleszólt, és úgy befolyásolt, ahogy akart. De Te nem tettél semmit. Azt mondtad, kiállsz értünk. Aztán megfutamodtál.

Minden este, amikor beszélgettünk a szobában, ilyen-olyan indokkal bejött. Kéretlen tanácsokat osztogatott, és a legrosszabb az egészben, hogy mosolygott rám, de végig utált. Valószínűleg azért, mert "elvettelek" tőle. Engem mindig érdekeltek az érzelmeid, sőt a családomat is. Nálunk otthonra találtál, és mindenki szeretett. Téged, bár tagadtad, konzervatív családod befolyásolt, és sosem voltak Veled őszinték. Végig csak szét akartak választani minket. Te nem tettél semmit.

Ebben a kapcsolatban csak én küzdöttem... a családod ellen. Nem akartam én rosszat, csak hogy elfogadjanak, és békében élhessünk. Most pedig itt vagyunk egy hónappal a szakításunk után. Csak szeretném megköszönni Neked, hogy megmutattad, milyen is egy mérgező család, és egy életre megtanultam, hogy nem kezdek egy "anyuci pici fiával". Remélem, lesz olyan lány az életedben, akiért ki mersz állni a családod előtt.

Puszi: A volt barátnőd"