Bambuszból épült villa Bali szívében: fenntarthatóság és dizájn kéz a kézben

bambusz ház tervező Bali
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Álomszép és abszolút környezetbe illő bambuszház épült Bali szívében. A mesebeli építményben természetesen a legtöbb lakberendezési tárgy is bambuszból van. Ismerd meg a ház történetét!

Az 1980-as években Balin nőtt fel Elora Hardy, a híres ékszertervező, John Hardy lánya. Ebben a közegben olyan emberek vették körbe Elorát, akik számára a természettel való harmonikus együttélés és a természeti kincsek műalkotássá emelése mindennél többet jelentett. Amikor Elora eldöntötte, hogy ő maga is tervező szeretne lenni, ezzel a háttérrel indult New Yorkba tanulni.

Végül 2008-ban tért vissza Balira, hogy édesapjának segítsen megtervezni és megépíteni a Zöld Iskolát, egy általános iskolát, amely bambuszból készül, és ahol nagy hangsúlyt helyeznek a gyerekek környezeti nevelésére. Ez a tapasztalat inspirálta Elorát, hogy megalapítsa Balin a saját dizájnstúdióját, az Ibukut, amely alapvetően a fenntarthatóságot, a bambuszt mint alapanyagot ötvözi egy modern, sokszor futurisztikus stílussal.

Elora Hardy (jobbról a második) és tervezőcsapata Forrás: Martin Westlake

Elora legutóbbi projektje az Eclipse House, egy háromemeletes épület Bali szívében, Sibang Gede határában, amely természetesen bambuszból készült, és a legtöbb berendezési tárgynak is ez az alapanyaga. A háznak olyan különleges megoldásai vannak, mint a holdat megidéző kerek bejárat, az ágy fölé megálmodott, kupolára emlékeztető bambuszszerkezet, vagy a Jáva-szigetről származó, kézi kalapálással kialakított réz kézmosó. A házban a konyha, a fürdő és a fő hálószoba mellett vendégháló is található, és persze az erkély sem hiányzik, amely nem mellesleg egy helyi templomhoz tartozó teaültetvényre néz.

Habár Elora máris rengeteg felkérést kapott - egy lakóház felépítése Kínában, egy étterem Peruban, egy hotel Balin -, a tervezőnek eltökélt szándéka, hogy korlátozza az építkezéseket, hogy valóban fenntartható maradhasson a vállalkozás, és ne élje fel az így termeszthető bambuszok mennyiségét.

Kattints a képre, és nézd meg a házról készült galériát!

Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7
Forrás: Martin Westlake
1 / 7

Rekordösszegért vett lakást Matt Damonhttp://www.life.hu/otthon/20190108-rekodrosszegert-vett-penthouse-lakast-matt-damon.htmlBrooklyn legdrágább ingatlanját, egy penthouse lakást vásárolt meg nemrégiben Matt Damon. A színész valóban nem kevés pénzt költött rá feleségével, Lucianna Barrosóval. OtthonOrigoMost akár te is kibérelheted Madonna egykori otthonát: eláruljuk, mennyiérthttp://www.life.hu/otthon/20181127-kiado-madonna-es-guy-ritchie-egykori-londoni-lakasa.htmlMadonna és exférje, Guy Ritchie egykori londoni lakása bárki számára elérhető és kibérelhető, feltéve, ha meg tudjuk fizetni a lenyűgöző ingatlan árát. OtthonOrigoIlyen a Provence ihlette vidéki stílushttp://www.life.hu/otthon/20181113-provance-ihlette-francia-videki-stilus.htmlEgy francia vidéki stílusban kialakított otthonba belépve, a világ bármely pontján is legyen, olyan, mintha Provence-ban lennénk. Annyira könnyed és lélekmelengető ez a lakberendezési stílus, hogy csak imádni lehet. OtthonOrigoVasárnapi iskolából családi ház: 200 milliót érő vidéki idillhttp://www.life.hu/otthon/20181106-vasarnapi-iskolabol-csaladi-haz-igazi-videki-idill.htmlCsodálatos brit vidéken álló rusztikus házikó került fel nem is olyan régen az ingatlanpiacra. A vidéki idill ebben az esetben igencsak drága, 200 millióért árulják az ingatlant. Eláruljuk, miért. OtthonOrigoLakberendezési trendek a 90-es évekből: szerinted melyik jöjjön vissza? Szavazz!http://www.life.hu/otthon/20181026-lakberendezesi-targyak-a-90es-evekbol.htmlAmi a trendeket illeti, manapság folyton a 90-es években jellemző divatelemek visszatéréséről hallunk. A biciklisnadrág, a neon színek, de még a Buffalók is visszatértek. De mi a helyzet a lakberendezésben? Kíváncsiak vagyunk, ti mit látnátok újra szívesen azokból a trendekből, amelyek a 90-es években virágoztak?! OtthonOrigoA szójagyertyáké a jövő! Interjú Csapó Ildivel, a Greenway Design tervezőjévelhttp://www.life.hu/otthon/20181009-interju-csapo-ildivel-a-greenway-design-tervezojevel.htmlEgy DIY projektből nőtt szenvedéllyé a gyertyaöntés Csapó Ildi számára, aki a Greenway Design tervezőjeként az ellenállhatatlan illatú szójagyertyákra specializálódott a hagyományos, ámde egészségkárosító paraffin gyertyákkal szemben. Ildit a Greenway filozófiájáról, tudatosságról és a legújabb illatokról kérdeztük! OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.