Nagyjából 50 millió forintnak megfelelő összeget áldozott Michael Jackson egy magyar kisfiú megmentésére. Farkas Tamás ma már felnőtt, és gyermeke született. Nem élnek luxuskörülmények között, vágya, hogy gyermekének egyszer vehessen egy lakást. 

Michael Jackson a kilencvenes években látogatott Magyarországra. Ekkor meglátogatta a Bethesda Gyermekkórházat is, ahol felfigyelt a májbeteg Béluskára. A popsztár kifizette a kisfiú 30 millió forintos májműtétét, majd évekig állta a kezelés költségeit, ami nagyjából együtt 50 millió forintra rúgott. Béluska azóta nevet változtatott, Farkas Tamás néven él a feleségével, Helénával. Nemrégiben pedig gyermekük is született. 

A pár öröme nem volt felhőtlen a várandósság alatt, hiszen már született egy babájuk, aki csak 11 napot élt. "Érthetően volt bennünk félelem, hogy esetleg újra át kell élnünk azt a borzalmat, amit korábban a kisbabánk elvesztésekor. A vizsgálatok azt mutatták, hogy most minden rendben lesz, de korábban is szülés közben derült ki, hogy a gyerekemnek több belső szerve nincs rendesen kifejlődve, vagy hiányzik. A baba tüdeje is gyenge volt, úgy kezdte rövidke életét ezen a világon, hogy azonnal újra kellett éleszteni. Később mesterséges altatásban volt, de 11 nap után feladta a küzdelmet" - mesélte a Lokálnak Farkas Tamás. Ám, amikor kezükben tarthatták a kisbabát, végre megnyugodhattak. 

Michael Jackson és felesége, Lisa-Marie Presley 1994-es magyarországi látogatásukkorForrás: AFP

"Elmondhatatlan, amit érzünk, nem vagyunk gazdag emberek, de most mégis annak érezzük magunkat" - fogalmazott az újdonsült édesapa. Egy Bács-Kiskun megyei községben élnek. Mint mondta: nem vagyonos emberek, de álmuk, hogy gyermekeiknek majd házat tudjanak vásárolni. Egyelőre albérletben élnek, Tamás nemrégiben közmunkában dolgozott, most pedig egy húsipari üzemben kapott munkát. Álmai között van, hogy egyszer meglátogathassa megmentője, Michael Jackson sírját.