Bibliai diétával fogy Gesztesi Károly a fia, Máté unszolására

Forrás: TV2 -
bibliai diéta diéta fogyás Gesztesi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gesztesi Károly és fia, Márkó január elején kezdtek el egy igen kemény diétát, amit Dániel-bötjnek neveznek.

Bibliai diétázásba kezdett a két Gesztesi, akik 60 nap alatt nem esznek mást, mint zöldségeket és tejtermékeket, valamint néha kevés halat. Ez a diéta Dániel prófétáról kapta a nevét, aki a babiloni fogságban három társával együtt nem volt hajlandó lakmározni a király asztaláról, csak vizet és zöldséget fogyasztottak.

Úgy tűnik, Gesztesiéknek is beválik ez a szénhidrát- és húsmentes étrend, ugyanis a színész már 9 kilótól szabadult meg ebben a pár hétben. A kemény diéta mellett természetesen a testedzésről sem feledkeznek meg.

"Óriási szerencsém van, hogy a szomszédom sajttermelő, ráadásul azokat az állatokat is ő tenyészti, amiknek a tejéből készülnek a sajtkülönlegességek. Elég reggelente átugranom hozzá! Sok egyéb mellett lemondtam arról is, hogy a színházi büfében csipegessek, pedig mindennap kettőkor jön értem a társulati busz, és csak éjjel kerülök ágyba a vidéki fellépés után. Ilyenkor dobozolok magamnak gyümölcsöket, friss zöldséget" – mesélte a Riposztnak az életmódváltásba kezdett Gesztesi.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ez az ûj autôm gumija?Vagy.......

Károly Gesztesi (@gesztesi63) által megosztott bejegyzés,

Éld túl a másnaposságot! Ez a turmix segíteni foghttp://www.life.hu/ez-zsir/20181211-masnapossag-elleni-turmix.htmlHa komoly macskajajjal küzdesz amikor felkelsz, akkor ideje bevetni ezt a másnaposságra is kifejezetten hatékony, detoxikáló turmixot. Pár perc elkészíteni, és hamarosan jobban is leszel tőle. Ez Zsír!OrigoGáspár Evelin: "Mindegy milyen múlttal rendelkezünk, képesek vagyunk kitörni a skatulyából"http://www.life.hu/ez-zsir/20190214-gaspar-evelin-a-vegan-eletmodrol.htmlOrigoA szakértő elmondja, mennyi az igazság a fehérjeporról terjedő tévhitekbőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190214-a-szakerto-elmondja-mennyi-az-igazsag-a-feherjeporrol-terjedo-tevhitekbol.htmlSokan döntenek a fehérjepor mellett, ha edzeni kezdenek, de rengeteg tévhit terjed a használatával kapcsolatban. Vajon tényleg igaz például, hogy a nők férfiasak lesznek, vagy hogy ez a fejlődés biztos záloga? Ez Zsír!OrigoA túlsúlyt és a depressziót is leküzdötte, fitneszversenyre készül a fiatal anyukahttp://www.life.hu/ez-zsir/20190213-kalee-adkins-57-kilot-fogyott-es-fitneszmodell-versenyre-keszul.htmlKalee Adkins gyerekként is túlsúlyos volt, és ahogy tinédzserként diétázni kezdett, csak még rosszabb lett a helyzet. Végül depresszióssá vált, és az ördögi körből nem tudott szabadulni. A kislánya ébresztette rá, hogy változtatnia kell az életén. Ismerd meg Kalee történetét! Ez Zsír!Origo5 tipp az egészségtudatos étkezéshezhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190213-tippek-az-egeszsegtudatos-etkezeshez.htmlAz adalékanyagok, a mértéktelen cukorfogyasztás, az olcsón sokat világát éltük az elmúlt évtizedekben. Manapság azonban egyre nagyobb teret hódít mindezekkel szemben az egészségtudatosság, vagyis az embereket egyre jobban érdekli, hogy mit esznek, mit visznek be pontosan a szervezetükbe, és valóban oda is kell figyelni erre, ha igazán törődünk önmagunkkal. Ez Zsír!OrigoBombaalakot villantott Voksán Virág: alig négy hónapja szülthttp://www.life.hu/ez-zsir/20190212-bomba-alakot-villantott-voksan-virag-alig-negy-honapja-szult.htmlVoksán Virág elképesztően jól néz ki négy hónappal a szülés után. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.