Eke Angélának koldulnia kellett Párizsban

Forrás: TV2 -
koldulás Párizs Eke Angéla utazás nyaralás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem mindennapi történettel rukkolt elő Eke Angéla a Pénzt vagy éveket! című műsorban. Elárulta, hogy párizsi nyaralása alkalmával kénytelen volt koldulni. 

„18 éves korunkban elmentünk Párizsba, kaptunk ugyanis egy nyaralást. Ebben a korban az ember az utolsó fillérjét is elkölti, az utolsó napra csak egy víz és egy bagettnyi pénzt hagytunk magunknak. Igen ám, csak azzal nem számoltunk, hogy a reptérre is el kell jutni, a kis transzfer pedig 7 euró volt fejenként” – kezdte a hihetetlen történetet Eke Angéla színésznő a Pénzt vagy éveket! című műsorban, ahol Horváth Évával álltak rajthoz.

Eke Angéla Párizsban egy kis galibába keveredett Forrás: TV2

„Én mentettem meg a helyzetet, mert ott magyarázták nekünk franciául, hogy menjünk el nem tudom milyen pályaudvarra, és az akkori barátom mondta, hogy jó ez jó lesz, oda fogunk jutni, én meg mondtam hogy nem, és elindultam koldulni a vonaton. Persze a barátom pironkodott a vonat végében, hogy ez milyen dolog, de én megmondtam neki, hogy valahogy haza kell jutnunk” – idézte a színésznő szavait a Lokál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.