Fiatalként szinte lehetetlen lakást venni Budapest belvárosában

Forrás: Shutterstock -
vásárlás négyzetméterár ingatlan lakásvétel főváros Budapest lakáseladás lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy friss felmérésből kiderült, melyek azok az európai fővárosok, ahol a legkönnyebb megvásárolni az első lakást. A következőkben megmutatjuk a legelőkelőbb helyen végzetteket, valamint a sereghajtókat.

A togethermoney 20 fővárosban járt utána a belvárosi – vagyis a legfrekventáltabb – részeken lévő ingatlanok átlag-négyzetméterárának, és ezt vette össze az adott ország átlagkeresetével. Ez alapján állította fel a legjobb és a legrosszabb városok rangsorát.

2 főváros, ahol a legkönnyebb belvárosi lakáshoz jutni fiatalként

Brüsszel – Belgium

Az átlagkereset adózás után 665 ezer forintnak felel meg, egy belvárosi lakás átlag-négyzetméterára 990 ezer forint.

Bern – Svájc

Bár itt döbbenetesen magasnak tűnik a már említett városrészre meghatározott 3,3 millió forintos négyzetméterár, az átlag nettó fizetés is ezzel arányos, 1,2 millió forint.

Brüsszel belvárosában a legkönnyebb manapság lakást vásárolnia egy fiatalnak Forrás: Shutterstock

Így növeld a házad értékét eladás előtt

Egy ház akkor hozza a legnagyobb hasznot – vagy a lehető legmagasabb piaci árat –, ha arra időt, energiát és nem ritkán pénzt fordítunk. Nem elegendő a tisztaság és a rend, bizony vannak olyan vevőfogó praktikák, amelyekkel jobb színben tüntetheted fel az eladó házadat. Olvasd tovább!

2 főváros, ahol a legnehezebb belvárosi lakáshoz jutni fiatalként

Moszkva – Oroszország

Az átlagkereset nettó 260 ezer forintnak felel meg, míg egy belvárosi otthon 1,5 millió forintos négyzetméteráron várja új tulajdonosát.

Kijev – Ukrajna

A 423 ezres négyzetméterárakhoz 107 ezer forintos nettó kereset társul.

Budapest

Budapest a harmadik legrosszabb város címet nyerte el a 225 ezer forintos nettó átlagkeresetével, úgy, hogy a belvárosi ingatlanok négyzetméterárát átlagosan 843 ezer forintban határozták meg, ami a hazai adatok alapján kissé túlzónak tűnik. Egy V. kerületi lakást ugyanis már 700-750 ezer forint/négyzetméter áron is meg lehet vásárolni. Azt azonban nem lehet elvitatni, hogy ebben a régióban elsősorban külföldi vevők számára kínálják a tulajdonosok az ingatlanjaikat, tehát ne csodálkozzunk, ha akár 1 milliós négyzetméterárba is belebotlunk.

A budapesti belvárosi ingatlanok négyzetméterárát átlagosan 843 ezer forintban határozták meg Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.