Tudástár szülőknek: 1–15 éves kor között ezeket kell megtanítanod a gyermekednek

prepubertás szülő gyermek kisiskolás gyereknevelés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szülőkre rendkívül nagy teher nehezedik, mivel gyermekük veleszületett temperamentumához igazodva kell tanácsokkal, tudással és felismerésekkel ellátniuk, hogy később megfelelő érzelmi, értelmi és gyakorlati tudással felvértezve nézhessenek szembe a nagyvilággal. Elengedhetetlen azonban, hogy gyermekeikkel szembeni elvárásaikat a csemeték életkorához igazítsák. Ebben segítünk most.

5 éves korig

Cél, hogy fokozatosan egyfajta alapönállóságot érj el a gyermekednél. Ez megjelenhet például az öltözködésben, az étkezésben, vagy épp a saját és mások igényeinek felismerésében. Erre a korra érdemes elérni, hogy ne érezze feszélyezve magát ismerős felnőttek, idősek társaságában. Ezeken túl fontos még tudnia, hogy:

  • milyen stratégiák állnak rendelkezésére a kudarc és a harag leküzdésére
  • hogyan bocsáthat meg másoknak és önmagának
  • miként köthet kompromisszumot más gyerekekkel és felnőttekkel
  • nem szabad idegenekkel szóba állnia, és nem is mehet el velük
  • milyen országban, városban él, és mi az otthoni címe
  • nem kell félnie kérdéseket feltenni, ha valamit nem ért, nem tud
  • vállalnia kell a tetteiért a felelősséget
A cipőfűző bekötésének megtanítása is önállóságra buzdítja gyermekedet Forrás: Shutterstock

6-8 éves kor között

A kisiskolás kor már jóval nagyobb önállóságot, önellátást és felelősséget vár el egy gyermektől. Tudnia kell többek közt:

  • magabiztosan használni a kést, és illedelmesen viselkedni az asztalnál
  • mérlegelni – pl.: kimondja-e a véleményét, ha azzal megbántana valakit
  • beosztani az idejét napra és hétre lebontva egyaránt
  • alkalmazni a biztonságos közlekedés szabályait
  • miként tud új kapcsolatokat kiépíteni
  • fejből a szülei telefonszámát
A kisiskolásoknak már ismerniük kell a biztonságos közlekedés szabályait Forrás: Shutterstock

A mentálisan erős és kiegyensúlyozott szülők gyereknevelési stratégiái


Az életre nevelés nem abból áll, hogy megóvjuk a gyermeket a környezetétől, feloldozzuk tettei következményei alól. A mentálisan erős felnőtt tudatos és kiegyensúlyozott. Minden esetben ezt szeretné gyermekének is átadni. Olvasd tovább!

9-12 éves kor között

A prepubertás kor beköszöntével jó esetben lekerül a rózsaszín szemüveg, vagyis nem feltételezi mindenkiről a jót, képes felmérni a világban történő rossz és káros dolgokat. Fontos, hogy szülőként támogasd az ez iránti érdeklődését, ugyanakkor neveld az optimista szemléletre, mivel a „világfájdalom" túlzó mértékben befolyásolhatja a mindennapjait, személyiségét. Ami tőle elvárható:

  • képes legyen megkülönböztetni a tartós igényeket a gyorsan eltűnő vágyaktól
  • hobbi, amiben sikereket érhet el vagy egyszerűen csak képes kikapcsolódni
  • a megfelelő öltözet viselése
  • az internet biztonságos használatának alapismerete
  • a szétszórtság elhagyása, saját dolgaira való odafigyelés
  • összetettebb ételek önálló elkészítése
  • az élelmiszerboltba, és más gyakran látogatott helyekre való eljutás
  • a közeli hozzátartozók születésnapjainak ismerete
Gyermeked találjon valami hobbit, ami örömet szerez neki Forrás: Shutterstock

13-15 éves kor között

A gyermek ebben az életszakaszában kezd elfordulni a szüleitől, a leválás folyamatával egy időben azonban fontos, hogy az önbizalma megszilárduljon, és képes legyen mások elnyomása nélkül érvényesíteni az akaratát. Amit elvárhatsz tőle:

  • a tisztelet megadását és a diplomatikus érdekérvényesítést
  • a barátság fogalmának ismeretét és a szociális kapcsolatai ápolását
  • érzelmei kifejezését, akár a másik nemmel kapcsolatban is
  • az őszinte bűnbánatot és hibái kijavítását – felszólítás nélkül
  • az alkohol, a dohány és a kábítószer hatásainak, veszélyeinek ismeretét
  • a lakóvárosában való gondtalan eligazodást
  • a pénz értékének ismeretét
Kamaszként erősödik fel az érdeklődés a másik nem iránt Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.