véleményvezér YouTube influencer off record influenszer Instagram
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pár éve hazánkban még teljesen ismeretlen volt ez a fogalom, ma azonban már minden negyedik tini szívesen lenne influenszer, 61 százalékuk pedig legalább egyet követ is – derül ki a Be Social fiatalok körében végzett felméréséből. A Z generáció tagjait kivéve azonban sokak esetben még mindig némi homály fedi, hogy miként is értelmezhető ez a „szakma".

Az influenszer (influencer) egyfajta véleményvezér, tehát befolyással van a követőire. Ez megnyilvánulhat bizonyos termékek, szolgáltatások reklámozásában, de ami még ennél is fontosabb, az a mások gondolkodására, élethez való hozzáállására gyakorolt hatás. Ez lehet természetesen pozitív, de épp ennyire veszélyes is. Egy fiatal számára a követők száma egyenlő a megbízhatósággal, a hitelességgel, és sokan ez alapján választják ki példaképeiket, próbálnak láthatatlanul is megfelelni az általuk idealizált influenszernek. Ez pedig nemcsak a tizenévesek körére jellemző, felnőtt emberek is könnyen adnak egy-egy véleményvezér szavára. A YouTube, a Facebook és az Instagram több ezer, sőt százezer követővel, feliratkozóval rendelkező oldalait lapozgatva azonban kevés igazi értéket képviselőre bukkanhatunk.

Az influenszer (influencer) egyfajta véleményvezér, tehát befolyással van a követőire Forrás: Shutterstock

Számos kampány épül a véleményvezérekkel való szoros együttműködésre, hiszen a cégek jóval kevesebb kiadással és hatékonyabban tudják elérni célközönségüket.

Az influenszer jelenséget azért nevezhetjük szakmának, mert követőtábortól függően komoly szponzorációs összegeket keresnek egy-egy posztjukkal, videójukkal. Persze lehet azt mondani, hogy nyilván csak olyan terméket fognak reklámozni, amelyben valóban hisznek, de lássuk be, a magyar piac nem olyan nagy, hogy aki valóban ebből akar megélni, az kedvére válogathasson. Így pedig már nem beszélhetünk kongruens kommunikációról, közlésről.

Azt nem lehet elvitatni, hogy az influenszerkedés sok időt emészt fel, mivel napi rendszerességgel kell hogy kikerüljön tartalom. Ebben a felgyorsult világban aki kicsit is inaktívabb, az könnyen elveszítheti követői nagy részét.

Influenszer vagyok!

Miért vállalkoznak arra, hogy ennyire kitárulkozzanak, és miként élik meg a saját maguknak felépített státuszukat az influenszerek? Erre keresi a választ az OFF Record dokumentumfilm-sorozat következő része, amelyet április 30-án láthatsz először a LifeTV műsorán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.