Bill Gates felesége, Melinda Gates elárulta, volt, amikor egyedül érezte magát a házasságukban

házasság Bill Gates Melinda Gates
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Melinda Gates feladta a karrierjét, amikor anya lett, és most őszintén vallott arról, hogy válságba is került emiatt. 

Melinda Gates 1994-ben ment hozzá Bill Gateshez, aki ma már a világ második leggazdagabb embere. Megismerkedésükkor még Melinda is dolgozott, és a házasságuk után is, egészen addig, amíg meg nem született az első gyermekük. Úgy döntött ugyanis, hogy nem folytatja karrierjét a Microsoftnál.

Bill Gates és felesége Forrás: MTI/EPA/Julien De Rosa

„Azt mondtam: szerencsések vagyunk, hogy nincs szükségünk a jövedelmemre" – árulta el Melinda, aki azért nem lett teljesen háztartásbeli anya, hiszen

férjével megalapították a Bill & Melinda Gates Alapítványt, amelynek munkájában tevékenyen részt vett.

Így jutott el Malawiba is, ahol rengeteg, a nőket érintő problémával szembesült: a családtervezés hiányán túl a nők által végzett „láthatatlan munkáig". Az ottani nőknek rengeteget kellett dolgozniuk azért, hogy a családjuk ne haljon éhen, de a munkájuk nagy részéért nem járt pénz, hiszen az a háztartás vezetése volt. Ekkor szembesült azzal, hogy ő maga is mennyit dolgozik fizetés nélkül, ahogy a legtöbb nő a világon. „

hosszú távon volt segítségem a gyermekeink nevelésében, és a háztartás vezetésében, de ismerem a fizetetlen munka aranyát,

Daily Mail

Sebestyén Balázs közös fotót posztolt a feleségével, Vikivelhttp://www.life.hu/sztarok/20190429--sebestyen-balazs-kozos-fotot-posztolt-felesegevel-vikivel.htmlSebestyén Balázs közös fotót posztolt gyönyörű feleségével, Vikivel: ritkán csinál ilyet. TV + Sztárok--Oviból a kiképzésre – Tudj meg mindent a vakvezető kutyákról!http://www.life.hu/csalad/20190423-tudj-meg-mindent-a-vakvezeto-kutyakrol-es-kikepzesukrol.htmlA miskolci székhelyű Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola 2006-ban jött létre. Fő tevékenységük vakvezető kutyák kiképzése és látássérült gazdákhoz juttatása. Az iskola szakmai vezetőjét és a tenyésztési program koordinátorát, Komondi Piroskát a vakvezető kutyák neveléséről kérdeztem. CsaládOrigoInfluenszer vagyok, kövessetek!http://www.life.hu/csalad/20190426-influenszer-influencer-vagyok-kovessetek.htmlPár éve hazánkban még teljesen ismeretlen volt ez a fogalom, ma azonban már minden negyedik tini szívesen lenne influenszer, 61 százalékuk pedig legalább egyet követ is – derül ki a Be Social fiatalok körében végzett felméréséből. A Z generáció tagjait kivéve azonban sokak esetben még mindig némi homály fedi, hogy miként is értelmezhető ez a „szakma". CsaládOrigoFriss fotón Szinetár Dóra kisfiahttp://www.life.hu/csalad/20190428-foton-szinetar-dora-kisfia.htmlAranyos képet tett közzé kisfiáról az Instagramon Szinetár Dóra. CsaládOrigoEgyütt örülnek a várandós Tóth Gabival a követőihttp://www.life.hu/csalad/20190428-egyutt-orulnek-a-varandos-toth-gabival-kovetoi-facebook.htmlAhogy megírtuk, babát vár Tóth Gabi. Az énekesnő hosszú posztban újságolta el örömét, amit a követői nem is hagytak szó nélkül. CsaládOrigoMajdnem 10 éves koráig szoptatta lányát Sharon Spinkhttp://www.life.hu/csalad/20190424-majdnem-10-eves-koraig-szoptatta-lanyat-sharon-spink.htmlAzzal robbant be a nemzetközi bulvársajtóba Sharon Spink, hogy 9 éves koráig szoptatta a lányát. Most újra a nyilvánosság elé állt azzal, hogy gyermeke önként lemondott az anyatejről. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.