Ezek a leggyakoribb mérgező növények a kertben

virág mérgező rebarbara növény gyöngyvirág kert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kert csodás növényei pompás zöld színükkel és üde színes virágaikkal gondoskodnak arról, hogy minden egyes alkalommal, amikor kilépünk házunk ajtaján, átjárhasson minket a természet burjánzó ereje. Ám nem mind ártalmatlan, bizony vannak, amelyek a háziállatokra, sőt az emberre is veszélyesek.

Mérgező növények a kertben

Gyűszűvirág

Magyarországon vadon nem nő, de sok kertben találkozhatunk vele mint dísznövénnyel. Virágai sűrűn sorakoznak a szárán, igazán lenyűgöző látványt nyújt. A külső azonban senkit se tévesszen meg, ez a virág erősen mérgező! Leveleiben digitoxin található, amelyet megfelelő mennyiségben szívgyógyszerként alkalmaznak, ám igen könnyű túladagolni. A mérgezés tünetei között éppúgy szerepel a lassuló szívfrekvencia, mint a szapora szívverés, hányinger, hányás, látási zavarok.

A gyűszűvirág leveleiben digitoxin található, amely hányingert, hányást vagy látási zavarokat is okozhat Forrás: Shutterstock

Gyöngyvirág

Bájos, mégis érdemes vigyázni ezzel az illatos virággal, mivel erősen mérgező. Konvallamarin-, konvallatoxin- és szaponintartalma miatt hányást, hasmenést, súlyosabb esetekben szédülést, zavartságot és görcsöket okoz. A mérgezés egyik fő tünete, hogy a pulzus először lelassul, majd felgyorsul, ami szélsőséges esetben szívmegálláshoz és így halálhoz is vezethet.

A gyöngyvirág illatos virága erősen mérgező, hányást, hasmenést is okozhat Forrás: Shutterstock

Kerüld el a baleseteket: így lehet gyerekbiztos a kerted

A gyerekbarát kert nem csupán biztonságos, de ingergazdagsága mellett teret is biztosít a szabad játékhoz. A mostani cikkben a biztonságos játékon és időtöltésen lesz a fókusz, a jövő héten pedig hozom a gyerekbarát, szórakozásra hívogató kert ismérveit. Olvasd tovább!

Rebarbara

Sütemények és lekvárok kedvelt alapanyaga, de ezekben az esetekben csak a szárát fogyasztjuk, nem véletlenül. A leveleivel érdemes vigyázni, nagyobb mennyiségtől leállhat a vesénk, ami akár halállal is végződhet.

A rebarbara levelei nagyobb mennyiségben veseleállást okozhatnak Forrás: Shutterstock

Ciklámen

Gumója szaponint és cyclamin-glükozidot tartalmaz, már egy gumó elfogyasztása is erős alhasi görcsökhöz, verejtékezéshez, hányáshoz és hasmenéshez vezet. Virága csupán enyhén mérgező: gyomorpanaszokat, bizonyos esetekben hányást, hasmenést okoz.

A ciklámen gumójának elfogyasztása erős alhasi görcsökhöz, verejtékezéshez, hányáshoz és hasmenéshez vezet Forrás: Shutterstock

Hortenzia

A kertek igen kedvelt növénye, dús virágzata mellett a ciántartalmával is büszkélkedhet. A növény bármely része okozhat hányást, hasmenést, ájulást. Ahhoz, hogy komoly mérgezés lépjen fel, nagyon nagy mennyiséget kell belőle elfogyasztani.

A hortenzia bármely része okozhat hányást, hasmenést, ájulást Forrás: Shutterstock

Lilaakác

Ez a csodaszép és illatos virág leginkább a kutyákra, macskákra és lovakra jelent veszélyt. Termésének fogyasztása hányást, hasmenést okoz, ami állatok esetén (is) azonnali orvosi segítséget igényel. Egy felnőttnek igen nagy mennyiséget kellene belőle elfogyasztania ahhoz, hogy hasonló tüneteket tapasztaljon, ugyanez azonban már nem mondható el egy kisgyermekről.

A lilaakác leginkább a kutyákra, macskákra és lovakra jelent veszélyt Forrás: Shutterstock

Ha a felsorolt tünetek bármelyikét is tapasztalod, azonnal fordulj orvoshoz!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.