245 grammal jött a világra, most hazaengedték a kórházból a világ legkisebb csecsemőjét

Forrás: AFP/Ho -
Születés otthon csecsemő család túlélés újszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindössze 245 grammal jött világra a várandósság 23. hetében San Diegóban a kis Saybie. Az orvosok arra készítették fel a szülőket, hogy legfeljebb egy órát fog élni. Azóta eltelt 5 hónap, most hazamehetett a kórházból a szüleivel. 

A várandósság 23. hetében preeclamsiát diagnosztizáltak egy San Diegóban élő édesanyánál. A gyermekét világra kellett segíteni, aki mindössze 245 grammal született meg. Az orvosok szerint akkora volt, mint egy nagyobb alma vagy egy gyerekeknek szánt palackos víz – írja a Szülők Lapja.

Saybie-t örömmel búcsúztatták a nővérek Forrás: AFP/Ho

Az orvosok felkészítették a szülőket, hogy csak egy órát él majd a kicsit, ám azóta eltelt öt hónap, és ő még mindig küzd. Most hazaengedték a kórházból.

Saybie igazi küzdőszellemnek bizonyult Forrás: AFP/Ho

Saybie lett a világon a legkisebb súllyal született és életben maradt csecsemő. A fotókon a csöppség a kórházi nővérekkel látható, akik segítették őt a felépülésben.

A környezetvédelem jegyében műanyag zacskókkal fizetnek egy indiai iskolában a diákokhttp://www.life.hu/csalad/20190531-kornyezetvedelem-jegyeben-muanyag-zacskokkal-fizetnek-egy-indiai-iskolaban-a-diakok.htmlFöldünk helyzete válságos, ami szerencsére az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott. Sorra hallani olyan kezdeményezésekről, amelyek célja a pozitív változás elérése a bolygónk és ezáltal az emberiség jövőjét illetően. Ennek szellemiségében, az Akshar Alapítvány egy olyan iskolát hozott létre Indiában, amely egyszerre támogatja a környezetvédelmet és a szegényebb gyermekek tanuláshoz való jogát. CsaládOrigoGáspár Bea megmutatta anyukáját – Fotóhttp://www.life.hu/csalad/20190531-gaspar-bea-megmutatta-anyukajat.htmlKiderült, hogy az édesanyjától örökölte főzőtudományát Gáspár Bea. CsaládOrigoVideón nézhetjük meg, hogyan mondta el Meghan hercegné, hogy várandóshttp://www.life.hu/csalad/20190531-videon-nezhetjuk-meg-hogyan-mondta-el-meghan-herccegne-hogy-varandos.htmlMilliók fantáziáját mozgatja, hogyan élhet valójában a színfalak mögött Harry herceg és Meghan hercegné. Erről egy filmsorozat is készül, amelyben arra is keresik a választ, milyen lehetett az a pillanat, amikor a hercegné megosztotta várandósságának hírét. Család--Bálint gazda hamarosan 100 éves lesz, most a házasságáról mesélthttp://www.life.hu/csalad/20190531-balint-gazda-hamarosan-100-eves-lesz-most-hazassagarol-meselt.htmlHamarosan a 100. születésnapját ünnepli az ország Bálint gazdája, dr. Bálint György. A kertészmérnök még ma is dolgozik, cikkeket ír, előadásokat tart. Most 27 évvel fiatalabb feleségével, Antóniával meséltek arról, hogyan élik mindennapjaikat. CsaládOrigoA nő, aki adta-vette a gyerekeket, és így több ezer család életét tette tönkre (18+)http://www.life.hu/csalad/20190529-gyerekkereskedelem-egy-no-tobb-ezer-csalad-eletet-tette-tonkre-18.htmlA gyermekre vágyó nők a végsőkig elmennének azért, hogy gyerekük legyen. Nem volt ez másként néhány évtizeddel korábban sem. Egy asszony jó pénzért teljesítette a gyermektelen nők kívánságát, és hogy közben ezt gyerekrablásokkal és kisdedek meggyilkolásával tudta elérni, az őt cseppet sem zavarta. CsaládOrigoCooky szerelme, Szécsi Debóra bikiniben mutatta meg babapocakját – Fotóhttp://www.life.hu/csalad/20190531-cooky-szerelme-szecsi-debora-bikiniben-mutatta-meg-babapocakjat.htmlCooky és Debóra második közös gyermeküket várják. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.