Singh Viki arca után az orrán is szépészeti beavatkozást hajtatott végre

orr Singh Viki szépészeti beavatkozás arc énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy kis injekcióval varázsoltak új orrot Singh Vikinek. Az énekesnő úgy döntött, hogy arca után az orrát is szépészeti beavatkozásnak veti alá. 

„Már kezdtem beletörődni, hogy jellegzetesen indiai vonású, kissé karvalyorrom marad, míg az orvosom mondott egy lehetőséget, amit el is végeztettem. Hialuronsavat fecskendezett az orrbőrbe, és ezzel csodát tett” – mesélte a Borsnak Viki. Az énekesnő azt mondja, soha nem feküdne kés alá, fél az altatástól és attól, hogy esetleg valami történik az énekhangjával. Ám ez a kis beavatkozás még belefér.

Singh Viki örül, hogy átformálták az orrát Forrás: Instagram/Singh Viki

Azt is elárulta, hogy gyerekkorában sok atrocitás érte indiai származása miatt. „Balatonlellén voltam kisiskolás, ahol nagyon kilógtam a sorból. Kiközösítettek a sötét hajam és bőröm miatt. Aztán ahogy nőttem, ez a hátrány előny lett, a fiúknak nagyon tetszett az 'indiai lány', és később a lányok is meglátták a szépet bennem, sőt sok esetben szerettek volna hasonlítani rám” – emlékezett vissza az énekesnő.

Kreatív édesanya! Férje régi ingjeiből varr csodás ruhákat a kislányánakhttp://www.life.hu/trend/20190619-stephanie-miller-ferje-regi-ingjeibol-varr-kislanyanak-ruhakat.htmlA 21. századra nyilvánvalóvá vált, hogy a divatipar egy rendkívül szennyező iparág, nem beszélve a vele kapcsolatos egyéb etikai kérdésekről, mint például a gyermekmunka és a kizsákmányolás. Éppen ezért fontos tudatos vásárlóvá válni, és ezért is üdvözöljük az olyan ötleteket és kezdeményezéseket, amelyek például az újrahasznosítást támogatják. TrendOrigoHódítanak a hálós ruhák: nem sokat bíznak a képzeletrehttp://www.life.hu/trend/20190620-hoditanak-a-halos-ruhak-nem-sokat-biznak-a-kepzeletre.htmlNem sokaz bíz a képzeletre a legújabb nyári trend: szinte minden látszik. TrendOrigoMuri Enikő rózsaszínre festette a hajáthttp://www.life.hu/trend/20190619-muri-eniko-rozsaszinre-festette-a-hajat.htmlAz utóbbi időben szőke hajjal láthattuk Muri Enikőt, ám most egy sokkal merészebb színnel rukkolt elő. Az énekesnő rózsaszín hajjal tündököl. Trend--2019 nyarán is hódít a pasztellhajszínhttp://www.life.hu/trend/20190618-2019-nyaran-is-hodit-a-pasztell-hajszin-korall-roze-arany-es-barack.htmlHa valami igazán egyedire vágysz, ha szívesen feldobnád a külsődet a nyári hónapokra, akkor válassz a legtrendibb pasztellárnyalatok között, amikkel biztosan feltűnést keltesz majd. Mutatjuk a 3 kedvenc pasztellhajszínünket, amikkel nem lőhetsz mellé. TrendOrigoSztárok smink nélkül: gyönyörűek vagy felismerhetetlenek?http://www.life.hu/trend/20190617-sztarok-smink-nelkul.htmlSzámtalan alkalommal írtunk már a smink áldásos hatásairól, de arról is, hogy milyen előnytelen lehet, ha egy-egy sminktermékkel nem jól bánunk, vagy éppen rengeteget használunk belőle. Egy biztos, mindenkinek azzal együtt szokjuk meg a vonásait, ahogyan rendszeresen látjuk, legyen ez bármennyi smink is, így meglepő lehet, ha éppen máshogyan, akár teljesen natúr külsővel mutatkozik az illető. A meglepetés persze lehet pozitív, de negatív is. Hogy van ez a sztárok esetében? TrendOrigoDögös bőrszerkóban vonult végig a kifutón Mihalik Enikő – fotóhttp://www.life.hu/trend/20190617-dogos-borszerkoban-vonult-vegig-a-kifuton-mihalik-eniko.htmlMihalik Enikő ezúttal egy bőrszerkóban varázsolta el a divatbemutató közönségét. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.