Azzal nem árulok el nagy titkot, hogy az anyákra nehezedik a legnagyobb felelősség és teher. Ez persze az esetek többségében édes, mégis megterhelő. Az anyaságot úgy is definiálhatnánk, mint egy 24 órás munkát, amely jelentős érzelmi stresszel jár. Épp ezért javasolják a pszichológusok, hogy időnként menjenek szabadságra.

A „mom-cations" egy rövid pihenés, üdülés, amelyet az anya egyedül él meg. A szakemberek úgy látják, azok a családanyák, akik bizonyos időközönként elvonulnak gyerek és férj nélkül pihenni, sokkal intenzívebben és pozitívabban élik meg otthon az anyai szerepüket. Tehát ez a család többi tagja számára is hasznos.

Az anyaság nemcsak gyereknevelésből áll, ott van még a háztartás vezetése, a szülői közösségekben való tevékeny részvétel, a család koordinációja, az otthon megteremtése és fenntartása. Természetesen egy modern felfogású családban az apa is részt vállal a fenti feladatokból, de a társadalmi elvárás mégis az anya irányába tolja el ezeket. Épp ezért gyakran úgy érzik az anyák – nem alaptalanul –, hogy nélkülük nem működne egészségesen a családi dinamika.

A „mom-cations" egy rövid pihenés, üdülés, amelyet az anya egyedül él megForrás: Shutterstock

Így üdüljön egyedül az anya!

Mielőtt elérkezik az utazás napja, mindent elrendez – bevásárol, esetleg előre megfőz, pontosan felírja a kötelező teendőket – és „felkészíti" apát és a nagyszülőket, hogy a gyerekek körül mi várható. Ez nem csupán a család számára fontos, mivel az anya pihenni és valóban kikapcsolni csak abban az esetben tud, ha biztos lehet abban, hogy otthon nem lehetnek katasztrofális fennakadások, és mindenki biztonságban van. 

A cél a mentális, fizikai és érzelmi egészség elérése. 

A hétköznapi körforgásból nemcsak egy külföldi út képes kimozdítani, hiszen a „mom-cations" lényege nem a „hová", hanem a „kivel". Akár egyedül, akár baráttal utazik az anya, a családjával való kapcsolattartást érdemes minimalizálni, és csak önmagára fókuszálni.

Az utazás után az anyák türelmesebbek, nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, kipihentebbek, aminek köszönhetően felszabadultabban tudnak teljesíteni nem csupán a gyerekeikkel, hanem a párjukkal való kapcsolatukban is. 

Természetesen a hétköznapokban komolyan helytálló édesapákra is ráférhet pár nap szülői-szabadság, így teremtődhet meg a tökéletes egyensúly.