7 ország, ahol a szülők igen különös módon állnak gyermekeik neveléséhez

Forrás: Shutterstock -
Olaszország szülő Japán Polinézia India Németország Finnország gyereknevelés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahány ház, annyi gyermeknevelési módszer, de a hasonló kulturális közegekben az ilyen elvek mentén mégis sok az egyezés. Összegyűjtöttünk hét országot, amelyekben számunkra igen különös szülői hozzáállást tapasztalni. Ezek éppúgy megmutatkozhatnak az iskolai hozzáállásban, mint az étkezésben.

Polinéziában egymásra vigyáznak a gyerekek

Az 1000 sziget országában a szülők nagy bizalmat táplálnak a nagyobb gyermekeik irányába. Az ő feladatuk ugyanis a kisebb testvéreikre, unokatestvéreikre való felvigyázás és bizonyos mértékig a nevelésük. Ezzel nem csupán a felnőtteknek segítenek, de igen korán megtanulják az önállóságot, a döntéshozatalt, a felelősségvállalást is.

Polinéziában egymásra vigyáznak a gyerekek Forrás: Shutterstock

A finnek másként kezelik a tanulmányokat

A skandináv országban, sok környezőtől eltérően, 7 éves korban kezdik a gyerekek az iskolát, ráadásul nem is terhelik őket házi feladatokkal, valamint vizsgákkal.

Az olaszoknál a gyereknevelés is temperamentumos

A napi rutin rendkívül fontos egy kisgyermek életében, az olasz szülők azonban úgy vélik, az esti altatást nem érdemes időhöz kötni. A család programjától és kedvétől függ, hogy a kicsi mikor kerül ágyba.

Indiában az ágy a családé

Arról már mi is írtunk, hogy egy kutatás szerint azok a gyerekek, akik szüleikkel egy ágyban alszanak, okosabbak. Lehetséges, ezt már régóta tudják az indiai szülők, mivel náluk bevett szokás, hogy a kicsik 5 éves korukig nem a saját szobájukban, hanem a szülői ágyban alszanak.

Indiában a kicsik 5 éves korukig a szülői ágyban alszanak Forrás: Shutterstock

A német óvodások nem sok játékból választhatnak

A németországi óvodákban csak igen kevés játékot találunk, ennek pedig nem anyagi okai vannak. Úgy vélik, ha a gyerekek az élettelen játékok helyett inkább egymással játszanak, hamarabb kialakulnak azok a szociális készségek, amelyek elősegítik a tudatos gondolkodást és döntéshozatalt.

A japán gyerekek korán önállóvá válnak

Te el mernéd engedni az 5-6 éves gyermekedet egyedül iskolába? Nos, Japánban egyáltalán nem ritka látvány, hogy egy ilyen korú csemete egyedül buszozik vagy épp metrózik. A japán szülők úgy vélik, fontos, hogy gyermekeik hamar megtapasztalják a függetlenséget és szabadságot, amihez hozzájárulhat, hogy a világ egyik legbiztonságosabb országában élnek.

Japánban nem ritka látvány, hogy egy 5-6 éves gyermek egyedül buszozik vagy épp metrózik Forrás: Shutterstock

Franciaország nem csak látszatra ínyenc nemzet

A francia családoknál a gyerekek mindig a felnőttekkel együtt étkeznek. Ám ezzel nem csupán a családi egység erősítése a cél, hanem a gasztronómiai értékek hangsúlyozása is. Hiába válogatós egy kisgyerek, addig semmilyen ételt nem utasíthat vissza, ameddig meg nem kóstolta.


.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.