Budapesti belvárostúra - Körfolyosós mesevilág a belvárosban

ház Nagykörút körfolyosó Belváros lakóház urbanista belső udvar Budapest épület
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A József körút 30-32-es szám alatt lévő épület nem is kívülről fogott meg minket, egyszerűen csak kíváncsivá tett, mi rejtőzhet a nyitott kapu mögött. A házba lépve, a lépcső bal és jobb oldalán is találtunk egy-egy körudvart. Amikor jobbra fordultunk, fotós ismerősömmel elég volt egymásra pillantanunk, hogy tudjuk, emellett nem mehetünk el.

A lakóház atmoszférája, a nagykörúti nyüzsgés keltette belső zsongást fokozatosan csökkentette bennünk, melynek helyét a meglassult gondolatok, a kinyílt lélek és az általános béke vette át. Az udvar árnyékos hűvössége és a növénytenger üdesége egy titkos kert varázslatos benyomását kelti.

Fotó: Faluhelyi Fanni

Az ablakok és ajtók zöld színe tovább erősíti az udvart uraló frissességet, kiváló belső keretet szolgáltatva a háznak.

Fotó: Faluhelyi Fanni
Fotó: Faluhelyi Fanni

A tégla vakolatú falak, a kovácsoltvas korlátok már önmagukban is otthonossá varázsolták számunkra ezt a többszintes épületet, de ami még élőbbé tette, az a lakók érezhető és látható alázata, szeretete, valamint odafigyelése.

Fotó: Faluhelyi Fanni
Fotó: Faluhelyi Fanni

A központi lépcső szép tágas és rendezett, de ami minket sokkal inkább megfogott, az a cselédlépcső. Buja, természetes elhanyagoltsága olyan bájt kölcsönzött neki, amivel egyetlen felújított és világos feljáró sem vetekedhet. A pince felé közelítve, szinte hallani lehetett a 100 évvel ezelőtti, kezükben szenet cipelő cselédlányok lépteit. Igazi időutazás volt a ház ezen, kissé eldugott szeglete.

Fotó: Faluhelyi Fanni

Fotó: Faluhelyi Fanni

Irány a belváros, és fedezd fel a saját szájízed szerint!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.