Kigördült az első KISS emeletes motorvonat a Dunakeszi Járműjavító gyártócsarnokából

Forrás: MÁV -
KISS emeletes motorvonat vonat gyártás kényelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kigördült a MÁV-Start megrendelésére készült első nagykapacitású KISS emeletes motorvonat a Dunakeszi Járműjavító gyártócsarnokából kedden.

A MÁV-Start közbeszerzési eljárás keretében kötött keretszerződést a Stadler Bussnang AG vasúti járműjavítóval 2017 áprilisában 40 darab KISS motorvonat szállítására. A MÁV-Start az első ütemben 2018-ban először 11 darabot, majd 2018 végén további 8 darabot hívott le, a fennmaradó 21 lehívásának előkészítése folyamatban van – írja az MTI.

Az első körben lehívott 11 darab KISS motorvonat 2020 februárjától állhat forgalomba a váci és a ceglédi elővárosi vasútvonalon, majd további 8 emeletes motorvonat érkezik 2021 elején.

Az emeletes motorvonatokat korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált utastérrel, wifivel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel szerelik fel. A járműveken három hagyományos és egy mozgássérült WC lesz, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására alkalmasak.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója „birodalmi lépegetőnek” nevezte az elkészült KISS emeletes motorvonatot. Az emeletes motorvonatok forgalomba állításával a Budapest–Cegléd–Szolnok, illetve a Budapest–Vác–Szob vonalon jelentősen nő majd a férőhelykapacitás.

Gyorsabb és kényelmesebb utazást tesz lehetővé az emeletes motorvonat Forrás: MÁV

A Dunakeszi Járműjavítóban két darab KISS emeletes motorvonat készült el eddig, amelyek a napokban indulnak típustesztre, az egyik Németországba, a másik Csehországba. A tesztfutások teljesítése a típusengedély megszerzésének feltétele, amely az összes ilyen típusú járműre érvényes lesz Magyarországon.

A szerződés szerint az első körben lehívott 11 darab KISS emeletes motorvonatnak 2020 februárjában kell forgalomba állnia, amelyhez járművenként üzembehelyezési engedély szükséges. Ezek a vonatok gyorsabb, kényelmesebb közlekedést tesznek lehetővé. A MÁV-Start és Stadler közös közleménye szerint az új járművek jelentős magyarországi hozzáadott értékkel készülnek. Az első 11 KISS jelentős részének összeszerelése Dunakeszin történik. Nyolc szerelvény motorkocsijának és betétkocsijának összekapcsolása, illetve az összes jármű üzembe helyezése is itt történik. Az emeletes szerelvények 132 darab forgóváza szintén Magyarországon készül a Stadler szolnoki forgóváz-revíziós központjában.

Kigördült az első motorvonat Forrás: MÁV

Három szerelvény, illetve a járművek kocsiszekrényei és a motorkocsik a Stadler emeletes vonatok gyártásáért felelős svájci kompetenciaközpontjának irányítása alá tartozó fehéroroszországi üzemben, Minszkben készülnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.