Purgel Réka lett a 194. Anna-bál szépe

Forrás: MTI/Vasvári Tamás -
Anna-bál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megválasztották szombat este Balatonfüreden az Anna-bál szépét az Anna Grand Hotel dísztermében. A győztes a Kisvárdáról származó 23 éves Purgel Réka lett. Az első udvarhölgy a budapesti Krulik Dalma, a második udvarhölgy pedig a komáromi Császár Ágnes.

A zsűri a közönség által legszebbnek ítélt tizenöt bálozó közül választotta a 194. Anna-bál szépének a 23 éves kisvárdai Purgel Rékát, aki édesapjával érkezett a rendezvényre. Réka az ELTE kulturális örökség tanulmányok mesterszakán elsőéves hallgató, korábbi szakdolgozatában foglalkozott az Anna-bál művelődéstörténeti hátterével. Hozzátette: a kíváncsiság vezérelte a bálra, amellyel nagy álma teljesült.

Az első udvarhölgy a 19 éves budapesti Krulik Dalma lett, aki édesanyjával és nagynénjével érkezett az Anna-bálra. Elmondása szerint amióta az „eszét tudja”, követi a televízióban a rendezvényt, amit csodálatosnak tart, itt „mindenki hercegnőnek, királynőnek érezheti magát” ilyenkor Balatonfüreden. Hozzátette: a bálozással nemcsak saját, hanem nagymamája álmát is beteljesítette, aki láthatta a televízióban unokáját.

A második udvarhölgy a 16 éves komáromi Császár Ágnes lett, aki egy barátjával érkezett az Anna-bálra Balatonfüred kulturális testvértelepüléséről. Elmondta, a komáromi Jókai gimnáziumba jár, atletizál és későbbi tanulmányai során is a sporttal szeretne foglalkozni.
A 194. Anna-bálon a szervezők tájékoztatása szerint közel 750-en szórakoztak, a hölgyek nyakába mintegy 350 porcelánszív került, amelyek színét ezúttal a lenyugvó nap ragyogása ihlette.

A 194. Anna-bál szépe a 23 éves, Kisvárdáról származó Purgel Réka, mellette első udvarhölgye, a budapesti 19 éves Krulik Dalma (b), valamint második udvarhölgye, a 16 éves Császár Ágnes Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával. Az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton rendezett balatonfüredi bálok, ahol a bálkirálynőt 1862 óta aranyalmával is jutalmazzák, hamar országos hírűvé lettek, a nemzeti öntudat zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott.

Az egykoron neves személyiségeket Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Vörösmarty Mihályt, Jókai Mórt, Blaha Lujzát - vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.

Így néz ki otthon Rubint Réka: elárulta, hogyan szereti Norbi a legjobbanhttp://www.life.hu/trend/20190728-igy-nez-ki-otthon-rubint-reka-elarulta-hogyan-szereti-norbi-a-legjobban.htmlAhogy megírtuk, Rubint Réka a Lilu YouTube-csatornájára készült videóban mutatta meg, hogyan sminkel és hogyan él a mindennapokban. Amíg felkerült az arcfesték, Réka a családjuk életéről, szeretetről, összetartozásról is mesélt. Trend--Két éve nem mos hajat a finn egyetemista lány: így néz ki a frizurájahttp://www.life.hu/trend/20190728-ket-eve-nem-mos-hajat-a-finn-egyetemista-lany-igy-nez-ki-a-frizuraja.htmlEgyre népszerűbb módszerrel tartja rendben tincseit a finn lány, Iiris. A 24 éves egyetemista a sampon nélküli módszerre szavaz, ritkán bevizezi a haját, még ritkábban pedig beledörzsöl egy kis kókuszolajat. Trend--Így sminkeli magát Rubint Réka – videóhttp://www.life.hu/trend/20190727-igy-sminkeli-magat-rubint-reka-video-lilu-sorozata.htmlLilu YouTube-csatornáján mutatta meg Rubint Réka, hogyan néz ki sminkeletlen arccal, és hogy miként festi ki magát. Eközben az életéről is mesélt: család, házasság és a sport is szóba került természetesen. Trend--Merész ruhában pózol Vasvári Vivienhttp://www.life.hu/trend/20190712-meresz-ruhaban-pozol-vasvari-vivien-luxusfeleseg.htmlVasvári Vivien büszke arra, ahogyan kinéz, és ezt szívesen meg is mutatja. Most is így tett. TrendOrigoRadics Gigi bombázó lett: a végzet asszonyaként pózolhttp://www.life.hu/trend/20190718-radics-gigi-enekesno-bombazo-lett-a-vegzet-asszonyakent-pozol.htmlEmlékeztek még Radics Gigire, amikor pufi kislányként először állt a Megasztár színpadára? Az énekesnő már jó néhány évvel ezelőtt megszabadult plusz kilóitól, de most még ragyogóbban néz ki, mint valaha. Trend--Magyarország Szépe 2019: Nagypál Krisztina lett hazánk legszebb lányahttp://www.life.hu/trend/20190623-magyarorszag-szepe-2019-nagypal-krisztina-lett-hazank-legszebb-lanya.htmlVéget ért a Magyarország Szépe 2019-es döntője. Az idei verseny győztese, hazánk legszebb lánya Nagypál Krisztina lett, a tavalyi győztes, Szarvas Andrea adta át neki a koronát. TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.