tanár-diák viszony konfliktus Fem3Café szakértő veszekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A ma reggeli Fem3Café műsorában Sziládi Hedvig Andrea pedagógus és gyermekcoach fogadta a nézők hívását a tanár-diák konfliktus és annak megoldásának témájában.

Kényes téma, hogyha kialakul egy tanár-diák konfliktus, kinek az oldalára álljon a szülő, vagy hogyan oldja meg a kialakult helyzetet.

A szakértő szerint érdemes elsőként a gyerekkel beszélni és racionalizálni a történteket. Ha mégis elfajulnak a dolgok, Hedvig szerint megoldást jelenthet egy személyes beszélgetés, de nem mindegy, hogyan.

"Semmiképp ne menjünk be úgy pedagógussal beszélni, hogy számon kérjük, dühöngünk..."

Miután a szakértő elmondta a témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, a nézőknek lehetőségük nyílt tanácsot kérni tőle.

A legtöbb szülő arra volt kíváncsi, mikor jön el az a pont, hogy iskolát kell váltani egy-egy konfliktus miatt.

"Amikor a gyereknek diszkomfort érzete van, a szülő pedig tehetetlenné válik, sokat volt bent az iskolában, beszélt az igazgatóval és a protokoll összes lépcsőjét végig járták, akkor el kell gondolkodni az iskolaváltáson..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.