Kökény Attila házát egy 20 milliós hitel terhelte, ráadásul hiába törlesztett havi több százezer forintot, a tartozása semmit sem csökkent. Az énekes ezért döntött úgy, hogy eladja házát, és albérletbe költözik.

Nagyot fordult a világ Kökény Attilával, miután eladta a családi házát és 44 évesen úgy döntött, új otthont épít magának, a nejének és 13 éves kisfiúknak, Lalinak. Az énekes azért döntött így, mert egy svájci frank alapú hitel ellehetetlenítette az életüket.

Kökény Attila és családjaForrás: Facebook/Aktív

"20 millió forint svájci frank alapú hitelt vettünk fel a házunkhoz, amelynek kezdetben 90 ezer forint volt a havi törlesztőrészlete, de az árfolyamváltozás miatt hamarosan már 300 ezernél jártunk. Azt mondták, a pénz csak a kamatokra ment, a tőketartozásunk mit sem változott"– magyarázta az énekes a Story magazinnak.

Az egész család megkönnyebbült, miután megszabadultak ettől a tehertől, és az a tervük, hogy az albérletből hamarosan saját házba költözzenek. 

"Átmenetileg albérletbe költöztünk, és az a terv, hogy ugyanitt, Pestszentlőrincen veszünk egy telket, amelyre majd felhúzunk lassan egy kisebb házat."

Kökény Attila és kisfia, LalilaForrás: Facebook/Kökény Attila hivatalos oldala