Kulcsár Edináék felháborítónak tartják Tibi atya állításait: beperelik az oldalt

Tibi atya Kulcsár Edina per Csuti
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kulcsá Edina és párja Csuti úgy döntött, egyik cikke miatt bepereli a Tibi atya oldal üzemeltetőit. A szókimondó írásban a magyar celebekről fogalmazott meg igen kemény véleményt az „atya", ám Edináék ezt nem nézték jó szemmel.

Csutira, mint egyfajta médiaképződményre hivatkozik a cikk írója, de Edinát sem hagyta szó nélkül, akit úgy definiál, mint az, aki a külsején kívül semmi figyelemreméltó dologgal nem rendelkezik. Emellett lehet, hogy még elmentek volna Kulcsárék, de amikor gyermeknevelési módszereiket vonta kérdőre a cikk, majd tényként közölte, hogy kisfiúkkal reklámoznak szponzorált tartalmakat, betelt a pohár.

Kulcsár Edináék felháborítónak tartják Tibi atya állításait: beperelik az oldalt Forrás: Szabó András / Instagram

"A hangján jól hallható volt, hogy ő nagyon büszke erre a cikkre és teljesen tisztában van azzal, hogy neki ebből semmilyen problémája nem lehet, de majd meglátjuk mit tehetünk! Elmondása szerint ő egy jelenség ellen küzd, de velünk semmi problémája nincsen."

"Annyira elszomorító, hogy ilyen világot élünk ahol senki nem gondolkodik előre és nem néz utána annak amiről véleményt formál. Én jelenleg is állapotos vagyok. Mi történt volna, ha annyira rosszul viselem ezt az egészet, hogy elvetélek? Akkor előállt volna valaki, hogy miatta történt? Csak dadogok és keresem magamban a szavakat. Nem csak azért mert ezt az egészet rólunk írták, hanem mert nem értem emberek, hogy jutnak el idáig" – árulta el érzéseit Kulcsár Edina.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.