30 év után ért véget a PETA legnagyobb kampánya, amiben számtalan sztár dobta le a textilt

PETA-kampány PETA Cindy Crawford felnőtt Joanna Krupa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
30 éve futott a PETA "Inkább vagyok meztelen, mintsem szőrmét hordjak" kampánya, melyhez hírességek dobták le a ruhát, hogy úgy fotózkodjanak egy jó ügyért.

A világ egyik legnagyobb állatvédő szervezete, a PETA három évtizede futó kampányának mond búcsút. A szőrmeellenes kampányhoz készült óriásplakátokon olyan hírességek szerepeltek, akik kiálltak az állatvédelem mellett és a jó ügy érdekében a ruháiktól is hajlandóak voltak megválni - legalábbis egy kép erejéig.

Ez idő alatt rengeteg hirdetésük, plakátjuk készült el, amik segítettek felnyitni az emberek szemét, de több száz tüntetést is szerveztek az állatokat a végletekig kihasználó és kínzó szőrmefarmok bezáratásáért.

Kitartó munkájuk meghozta gyümölcsét, nagy eredményeket sikerült elérniük. Épp ezért döntöttek úgy, leállítják az immár 30 éve futó kampányukat, méghozzá azért, hogy más területekre koncentrálhassanak, ahol sokkal nagyobb szükség van az állatvédők beavatkozására.

Kattints a képre, és nézd meg a PETA kampány leghíresebb arcait, akik mind-mind a jó ügy érdekében dobták le ruháikat!

Forrás: NORTHFOTO/AGENCE / BESTIMAGE/Agence / Bestimage
1 / 7

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.