Kalapács József legyőzte függőségét: "Szinte minden hétvégén eszméletlenre ittam magam"

Forrás: Facebook/Kalapács József -
buli alkoholizmus alkohol Pokolgép függőség Kalapács József
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Teljesen megváltozott a legendás rockénekes, Kalapács József. A frontember tíz évvel ezelőtt tette le a cigarettát, nemrég pedig az alkoholt is száműzte életéből.

Nehéz éveken van túl Kalapács József: az utóbbi években két függőségétől is megszabadult, és vadonatúj életet kezdett.

"Sose tudtam leszokni semmiről, hiába próbáltam, de erőt adott, hogy a cigire nem szoktam vissza. Tényleg csak elhatározás kérdése volt.

Régóta zavart, hogy a pia miatt élmények törlődtek az életemből, mert szinte minden hét végén eszméletlenre ittam magam.

Kigyógyulásom azzal kezdődött, hogy el tudtam fogadni, problémám van.– kezdte Kalapács a Blikknek.

Kalapács József legyőzte alkoholfüggőségét Forrás: Facebook/Kalapács József

Kalapács József átváltozása szemmel is látható, ugyanis eddig több mint tíz kilótól szabadult meg.

"Nem fogyóztam, csupán jobban ügyelek arra, hogy amit eszem, annak ne mennyisége, hanem minősége legyen"

Kalapács József neve a musicalrajongók számára is fogalom, hiszen 1994 óta évadokon át remekelt Mefisztulész szerepében, a Macskákban a Madách Színházban. Idén szeptember végén láthatjuk majd a BOK csarnok színpadán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.