asztrológia heti ezotéria holdnaptár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hét első felében fogyóban lesz a Hold, így pedig csökken az energiánk is, kevésbé leszünk aktívak, nagy dolgokba nem ajánlatos belevágni csütörtök reggelig. Az Újholdat követően égitestünk látványos növekedésnek indul, és éltető energiával tölt fel testet és lelket egyaránt. Emellett persze megeshet, hogy alkalmanként nem a legjobb dolgokra használjuk ezt a tobzódó energiát. Jó hír, hogy ezekben a napokban rengeteg tennivalónak a végére járunk. Ajánlott a szerződéskötés, megrendelések leadása, hosszú távú tervek készítése, az első lépések megtétele.

2020. április 20., hétfő a ♈ban (Fogyó hold, Kos)

A hétkezdő napunk kissé nyűgösködős, energiátlan lehet, ám a láblógatás mégis jól jöhet, Emellett könnyen kialakulhat bonyodalom és konfliktus, és teljesen mindegy, hogy az időnket otthon vagy házon kívül töltjük.

2020. április 21., kedd a ♈ban (Fogyó hold, Kos)

Figyeljünk a friss információkra, mert azok fontos iránymutatásokat tartalmazhatnak. Amikor ezeknek a birtokában vagyunk, érdemes a terveket újragondolni. Felesleges kapkodni, siettetni bármit.

2020. április 22., szerda a ♈ban (Fogyó hold, Kos)

Az Újhold hatásai már ma érződnek, helyezzük önmagunkat fókuszba. Összességében jó nap, főleg akkor, ha nem erőlködünk. Az elhamarkodott döntések galibát okozhatnak. Lassan járj, tovább érsz.

2020. április 23., csütörtök a ♉ban (Újhold, Bika)

Leterhelő nap, sok tennivalóval. Cserébe viszont az eredmények is megérkeznek. A jó döntések napja ez, alaposan átrágni, megfontolni, utánajárni, taktikázni, és bátran dönteni bármiben.

2020. április 24., péntek a ♉ban (Növő hold, Bika)

Összességében hatékonyak és eredményesek leszünk, ám ne azon az áron, hogy másokat magunk alá gyűrünk, vagy konfliktust generálunk. Inkább törekedjünk a megbékélésre, vitás helyzetek elkerülésére.

2020. április 25., szombat az ♊ben (Növő hold, Ikrek)

Minden körülmény adott ahhoz, hogy végre belássuk, hol és milyen hibát vétettünk. Mivel ez egy kommunikatív nap, gondoljuk meg, mit mondunk és kinek. Ha jó helyre célzunk, nyert ügyünk van.

2020. április 26., vasárnap az ♊ben (Növő hold, Ikrek)

Minden adott az emberi kapcsolatok építéséhez és szépítéséhez. Javítsd, ami arra érdemes! Ajánlott aktív életmódot folytatni, a pozitív eredmények garantáltak. Mondd ki, amit gondolsz, ne rejtegess semmit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.