Barátok közt: Rékasi csak akkor tér vissza, ha biztonságosnak érzi

Barátok közt egészség koronavírus Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rékasi Károly kerek-perec kijelentette: boldogan visszatér a Barátok köztbe, de csak bizonyos egészségügyi feltételek mellett. 

A koronavírus-járvány a Barátok közt forgatásait is leállította, ám a produkciónál már megkezdték az előkészítését annak, hogy a stáb hamarosan újra munkába állhasson.

Ennek természetesen a színészek is nagyon örülnek, de a vírusveszélytől való félelem azért mindenkiben benne van. A hírek szerint a művészeken tesztet végeznek, és csak akkor dolgozhatnak, ha negatív eredményt produkálnak. Rékasi Károly azonban nincs teljesen kibékülve a helyzettel, szerinte még így sem kellően alapos az egészségügyi védelem:

Igen, dolgoznék, örömmel és szívesen, de sem fertőzött, sem mást megfertőző személy nem szeretnék lenni"

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Jó lenne egy megbízott orvos, aki állást foglal, hogy a vélt vagy valós tüneteinket észlelve biztonságosan találkozhatunk-e a többiekkel"

Blikknek

Azt is elmondta, hogy vannak kollégák, akik szünetekben rágyújtanak, ebédszünetben meg még többen érintkeznek egymással. Károly szerint nem lenne szerencsés, ha az újraindulás után pár héttel le kellene állítani a munkát, mert a fertőzés ellehetetleníti a forgatást.

"Ha ezt nem látom biztonságban, nem tudok a produkció rendelkezésére állni. Ha nincs egészségem, hiába van pénzem... 57 évesen felelősséggel tartozom a közvetlen környezetemért és önmagamért. Ha nem érzem magam biztonságban, minden szívfájdalom nélkül távozom: számomra vannak fontosabb szempontok a pénznél."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.