A volt Chicago Bulls játékos könyvet írt életéből, amely úgy tűnik, cseppet sem volt unalmas. A pikáns történetek között szerepel például egy Madonnáról is, aki Dennis Rodman szerint gyereket akart tőle.

A most 59 éves férfi falta az életet, ésnem volt rest megosztani a szaftos részleteket a nagyvilággal. A Féreg becenevet viselő egykori kosaras például olyan sztorikat írt le könyvében, amikor eltört a pénisze, mert nekifutásból akart magáévá tenni egy lányt.

Madonnáról is kiteregeti a szennyest, noha románcuk csak két hónapig tartott, állítása szerint az énekesnő gyereket akart tőle.

„Éppen Las Vegasban ruletteztem, amikor Madonna New Yorkból felhívott azzal, hogy menjek, mert ovulációja van, és gyereket akar tőlem. A babáért 20 millió dollárt (6,3 milliárd forintot) kínált fel" – írja a könyvben. 

Dennis Rodman szerint Madonna pénzt is ajánlott neki, ha teherbe ejti őt.Forrás: AFP/Getty Images/Ronald Martinez

Rodman ezután öt órát repült, hogy az énekesnő kedvében járjon. Ugyan megtette, amit kért, ráadásul úgy, hogy Madonna közben fejen állt a biztos megfoganás érdekében, a baba mégsem született a kapcsolatukból – írta a Mirror.