deák téri kettős gyilkosság késelés Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy írtuk, leszúrtak két fiatalt egy verekedésben Budapest V. kerületében, a Deák Ferenc téren május 22-én hajnalban. A gyanúsítottak pedig azóta börtönben vannak, ahol még minimum két hónapot töltenek. A Deák téri vérontás feltételezett elkövetőjét Cs. Krisztiánt, két tini megöléséért tartanak felelősnek, és nem szabadul a csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdasággal vádolt két bűntársa sem a letartóztatásból. 

Az állítólagos gyilkos édesanyja pedig nem bírja elfogadni, hogy rácsok mögött marad a fia, szerinte a gyámhatóság is felelős a tragédiáért.

Cs.Krisztián Forrás: Facebook

kezdte az asszony a Blikknek.

„Igaz, hogy a tragédia hajnalán már 18 éves volt a fiam, de ha az intézetben rács mögött tartják őt, nem tud az utcára menni, nem jut droghoz"

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságon Gősi Tamás osztályvezető szerint azonban ők nem hibáztak:

„Az ellátott nem zárt intézeti nevelésbe, hanem nyitott intézménybe, befogadó otthonba került, ahol bejelentésre elhagyható az intézmény .Látogatók jöhetnek, a szobák nem zártak, lehetőség van az udvaron tartózkodásra külön engedély nélkül, az ellátottak benntartása csak nevelési, pedagógiai módszerekkel biztosítható" -írta Gősi Tamás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.