Vezetés közben lett rosszul egy zsúfolt busz sofőrje

életmentés rendőr busz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vezetés közben lett rosszul a Volánbusz Balassagyarmatra tartó járatának sofőrje. A kis híján tragédiába torkolló eset megmentője, egy a Készenléti Rendőrség (KR) munkatársa, aki éppen civilben utazott. Az ő határozott fellépésének köszönhető, hogy nem történt szerencsétlenség.

A kiemelt objektumőr, Varga-Csikász Bese törzsőrmester július 1-én 24 órás, külgazdasági és külügyminisztériumi szolgálata után Újpest-Városkapunál szállt fel a járatra. Fáradt volt, gondolta, kicsit kikapcsol a csaknem másfél órás út alatt - írja a police.hu

Forrás: Shutterstock

- emlékezett vissza a rendőr.

lyen előzmények után nem olyan nyugodt az ember – magyarázta Varga-Csikász Bese, akinek ezek után feltűnt, a sofőr sávváltások közben is bizonytalan. Újra odament hozzá, és megkérdezte: valamiben segíthet-e. A férfi azt mondta, hogy eltévedt, most vezeti először a járatot.

– Ekkor már érzékeltem, hogy zavart – folytatta. – Az utasok közül többen mondták, hogy rendszeresen ezen a vonalon vezet. Nekem is eszembe jutott, hogy láttam már korábban is a járaton.

A zsaru felhívta a Volánbusz központi számát, és igazolta magát. Elmondta, hogy mit tapasztalt a sofőrrel kapcsolatban. Percek alatt kiderült, a férfi tényleg félrebeszél: 30 éve ugyanazon a vonalon dolgozik. A busztársaság már a hívás előtt, a GPS adatai alapján felfigyelt arra, hogy valami gond van a járattal. Akkor már percek óta hiába próbálták telefonon elérni a sofőrt. A Volánbusz illetékese és a törzsőrmester megegyezett abban, hogy meg kell állítani a legelső lehetőségnél a buszt.

„Letettem a telefont, és a buszvezetőhöz léptem. Mondtam neki, hogy jobb lenne, ha megállnánk. Kértem, hogy húzódjunk le. Nagy szerencsénk volt, mert Vácnál, pont egy gyorsító sáv végén egy olyan kijárathoz közelítettünk, ahol nem akadályoztuk a forgalmat"

A sofőr megállította a buszt, behúzta a féket, és bekapcsolta a vészvillogót. Kinyitotta az ajtókat, és leállította a motort. A rendőr ekkor egy határozott mozdulattal elvette az indítókulcsot.

Tíz perccel ezután zsaruk, majd mentősök érkeztek. A mentőorvos a tünetek ismeretében arra gyanakodott, hogy a buszvezető stroke-ot kaphatott. A sofőrnek az volt a szerencséje, hogy a rosszullét korai stádiumában került szakember kezébe. Varga-Csikász Bese a mentősökre, a Volán segítőkész dolgozóira és nem utolsósorban a helyszínt biztosító váci kollégáira gondol jó érzéssel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.