Ismert férfiak, akik nyíltan vállalják hajbeültetésüket

Forrás: LifeTV -
férfi haj hajbeültetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rengeteg férfi életét keseríti meg a kopaszodás, habár mindezek ellenére nagyon sokaknak jól áll a szőrtelen fej, ők mégsem rajonganak érte és a hajbeültetést választják. Hazánkban is akad néhány olyan celeb, akik ezt a beavatkozást választották, a Ripost pedig összegyűjtötte őket. 

Vásáry André

„Az én esetemben kellett egy frissítő műtét is, utána éreztem, hogy sikeres volt a beavatkozás. Azt gondolom, hogy kétségkívül jó döntés volt és mindenképpen ad egy pluszt az embernek" – nyilatkozta egykor az énekes, aki szinte már teljesen lemondott arról, hogy valaha dús hajkoronája lesz. Számtalan gyógymódot, népi praktikát is kipróbált, hogy megállítsa a kopaszodást, azonban hamar rájött, hogy ezek kevesek lesznek ahhoz, és muszáj lesz plasztikai sebész segítségét igénybe vennie. Ő volt 2010-ben elsőként az közismert ember, aki nyíltan felvállalta hajbeültetését.

Vásáry André Forrás: Fem3

Árpa Attila

A sármos színész semmiképp sem szeretett volna haj nélkül lenni. „Kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy Bruce Willis-féle szerepeket fogok vállalni a következő években. Ekkor jelent meg a műtét lehetősége előttem, így megcsináltattam, pár hónapra rá egy országos tévében ugrálgattam és énekelgettem. Nem tartom cikinek vagy olyannak, amit szégyellni kellene. Vannak dolgok, amik sajnos a korral járnak, például az, hogy kevesebb haja lesz az embernek" – jelentette ki Attila.

Árpa Attila Forrás: LifeTV

Csuti

Egészen fiatal korától kezdve tudta, hogy sajnos korai kopaszodás vár rá. „Apukám szinte teljesen kopasz és anyukámnak is ritka haja van. Nekem már korán elkezdett ritkulni a hajam, amit épp a feleségemnek köszönhetően a tévés felvételeken vettem észre. Nem volt kérdés, hogy belevágok a hajbeültetésbe. Az eredmény magáért beszél. Nagyon örülök, amikor viszontlátom magam a televízióban, mert óriási a különbség" - nyilatkozta anno az influencer.

Szabó András Csuti Forrás: LifeTV

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.