Sz. Henriett holttestét Londonban, egy lakás fagyasztójában találták meg.

A gyanúsított gyilkos, Zahid Younis megfojtotta áldozatait, majd a lakásán a hűtőszekrényében rejtegette őket. Állítólag légfrissítővel próbálta elfedni a bomlásnak induló holttestek borzalmas szagát, miután az áramot lekapcsolták a lakásában és a hűtőszekrény leolvadt. Mint kiderült, a két holttesten brutális sérülések voltak, a nők több csontja eltört, az egyik áldozatnak pedig a szegycsontja és a gégéje is darabokra tört – írja a The Sun.

A gyanúsított gyilkos, Zahid Younis megfojtotta áldozatait, majd a lakásán a hűtőszekrényében rejtegette őket (Illusztráció)Forrás: Shutterstock