A Barátok közt sztárja egy egészen új szerepben próbálhatja ki magát, Nagy Alexandra vezeti majd a Kalandozók és az Édesítő című műsort Tuka Nikivel együtt.

Augusztustól megújul az RTL Klub két műsora az Édesítő és a Kalandozó. A két magazinműsor egyrészt tartalomi szempontból is megváltozik, másrészt új műsorvezetőt kap Nagy Alexandra személyében Tuka Niki mellett.

„Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok az Édesítő és a Kalandozó csapatához és belekóstolhatok a műsorvezetésbe. Míg az Édesítőben együtt vezetjük a műsort, addig a Kalandozóban kettéválunk: Niki hazánk legszebb, legjobb pontjaira látogat el, míg én a kanapémon ülve igyekszem majd hasznos tippeket, tanácsokat adni egy-egy külföldi utazási célpont kapcsán. Mindezt a lehető legszórakoztatóbb formában, gyakran a saját tapasztalataimra is alapozva" - árulta el a színésznő a Blikknek.

Nagy Alexandra új szerepben tűnik fel.Forrás: Nagy Alexandra

Tuka Niki nagyon boldog, hogy Alexandrát kapta műsorvezető társának, hiszen remekül kijönnek, és a nagyon jó a hangulat a forgatásokon.

„A szombatonként jelentkező Édesítőben Alexandrával együtt vezetjük a műsort. Könnyen, gyorsan szót értettünk, remekül megy a közös munka, Alexandra kedves, nyitott és rendkívül alázatos. Kiváló hangulatban telnek a forgatásaink, hiszen Alexandrának a humora is remek. Erről a nézők is megbizonyosodhatnak majd, különösen a Kalandozóban. A vasárnaponként jelentkező műsorban ő a kanapéjáról jelentkezve tálalja majd a külföldi utazási tippeket, míg én az országot járva igyekszem majd megmutatni a nézőknek az ország legszebb, legjobb helyeit" – mesélte a műsorvezető.