Gáspár Beát és családját a tavalyi autóbalesetük óta sem hagyja nyugodni a balesetet okozó sofőr, aki újabb feljelentést tett az asszony ellen. 

A Gáspár család tavaly novemberben autóbalesetet szenvedett, szabálytalanul a forgalommal szemben vezető sofőrrel frontálisan ütköztek. A balesetet szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszták, viszont hiába próbált Bea asszony túllépni a történteken, a balesetet okozó hölgy újabb feljelentést tett ellene. 

Nem hagyja annyiban a történteket Gáspár Bea.Forrás: YouTube/ Szülőszoba

„Nem ez az első feljelentése. Korábban azért terelte jogi útra az ügyet, mert kimondtam a nevét, valamint a közösségi oldalamon elmondtam róla a véleményemet. Most pedig hazugságot állít rólam„ – mondta a Blikknek Bea asszony.

„Jövő héten kell a rendőrségen vallomást tennem, de ez felháborító. A baleset másnapján bementem a kórházba, mert szerettem volna beszélni ezzel a nővel. A szemébe akartam nézni és megkérdezni: ezt mégis miért tette? Nem jutottam be a szobába, ám nem tagadom, kikeltem magamból, felemeltem a hangomat, a rokonai pedig velem kiabáltak. Most ezért jelentett fel, hogy zaklattam őt. Ez nem igaz, hiszen végig a nővérpultnál álltam."

„Ő jött nekünk az autójával, majdnem meghaltunk, és még fel is jelent? Eltelt kilenc hónap, azóta sem fizetett a biztosító, ott áll az autó a szervizben, s még neki áll feljebb? Rágalmazással, becsületsértéssel meg zaklatással vádol, és több millió forintot követel tőlünk. Miután kihallgattak a rendőrségen, én is feljelentést teszek ellene, mert meg akart ölni minket, és addig nem nyugszom, amíg büntetőügyben el nem ítélik. Nem hagyjuk magunkat, betelt a pohár.„