Tóth Andi durván kitálalt Szabó Ádámról: nem tartja jó embernek az exét

Szabó Ádám szakítás Tóth Andi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokaknak feltűnt, hogy Tóth Andi mennyire rideg volt exével a Sztárban sztárban, úgy tűnt, még gratulálni is alig akar neki. Az énekesnő a show után az Instagramon vallotta be, nem tartja jó embernek Szabó Ádámot, nem bánt vele jól.

Tóth Andi és Szabó Ádám kapcsolata sosem volt felhőtlen ismerőseik szerint, a pár néhány hete végleg szakított két év után. Az egykori szerelmesek állítólag azóta szóba sem állnak egymással, úgy tűnik, nem békében váltak el. Ám mindketten szerepelnek a Sztárban sztárban, így a találkozás most elkerülhetetlen.

Feltűnő volt azonban, hogy Andi nagyon ridegen viselkedett Ádámmal, alig akart gratulálni neki a produkciója után, amire maximum pontot kapott.

Mint kiderült, a kettőjük között valóban nagy a feszültség, Andi ugyanis Instagram-oldalán tálalt ki. Az énekesnő azt mondja, Ádám csúnyán bánt vele, nem tartja őt jó embernek. Így nem tud hozzá másképp állni még a kamerák előtt sem.

Tóth Andi kitálalt exéről, Szabó Ádámról. Forrás: Tóth Andi - Instagram

„Ádámnak van ez a jó kisfiú-imidzse, amit nagyon gondosan fel tudott építeni, és továbbra is építi, de én nem tudom megjátszani magam. Ami szívemen, az a számon, az a fejemen. Tarthatjátok jó embernek, én nem tartom annak, és ez az én problémám, hogy miért. Nekem vannak róla emlékeim, tapasztalataim, és sajnálom, ha ez valakiknek negatívan jött le. Velem nem bánt jól, én pedig nem tudok kétszínű lenni" – árulta el Andi.

A videót ITT tudod megnézni!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.