Radics Giginek szerencsére megadatott, hogy várandósan is színpadra állhasson egyszer, így még emlékezetesebb lesz számára a Raktárkoncert. 

A fiatal énekesnő elárulta, ő is és zenekara is nagyon boldog volt, hogy újra színpadra állhattak, de azért kicsit mégis furcsa volt: 

"Az a helyzet, hogy furcsa lesz újra színpadon állni. Azt hiszem elég látványos, hogy picit már megváltozott a helyzet, hiszen egyre nagyobb a pocakom. Technikailag is máshogyan kell énekelnem. Azt gondolom, pocakkal ez lesz az utolsó koncertem" - mondta Gigi.

Forrás: Radics Gigi/Instagram

Az énekesnő beszélt pár szót a várandós állapotról is: azt mondta, nagyon szerencsés amiért ilyen könnyű terhességben van része, illetve azt is elárulta, hogy apás szülést szeretne.  

"Szerencsére mindig megoldható volt, hogy eljussak a kötelező vizsgálatokra, de a párom nem mindig tudott bejönni velem az ultrahangra a korlátozások miatt. Az ilyen alkalmakat nehezen éltük meg, de elfogadtuk. Azt viszont szeretném, hogy Áron bent legyen velem a szülőszobán. Ő sem ellenkezik a témában. Én biztos vagyok benne, hogy életünk legszebb napja lesz. Most azért szorítok, nehogy bekavarjon a járványhelyzet" - írta meg a Ripost