Tóth Andi és Szabó Ádám is szerepelnek a Sztárban sztár legújabb évadában, ám az énekesnő eddig hallgatott azzal kapcsolatban, hogyan éli meg a közös munkát. 

Ahogy azt korábban megírtuk, Tóth Andi és egykori kedvese, Szabó Ádám két év után úgy döntöttek, külön folytatják az életüket. A Sztárban sztár azonban mégis összeköti őket, hiszen mindketten szerepelnek a műsorban. 

Andi eddig nem beszélt arról, milyen érzéseket vált ki belőle a közös munka, azt azonban nem titkolja, hogy egyáltalán nem kedveli már korábbi szerelmét: 

Forrás: TV2

"Amikor az előző kapcsolatom véget ért, még megosztottam részleteket a szakításról és a szomorúságomról. Akkor még kiszolgáltatottabbnak éreztem magam. Annyit mondok, nekem most így a jobb. Viszont az is igaz, hogy képtelen vagyok palástolni az érzelmeimet, és megjátszani magam, lerí rólam, hogy nem kedvelem Ádámot" - kezdte a Story Magazinnak, és azt bevallotta, az első adás nagyon megviselte. 

"Az első adás utáni estét nagyon megszenvedtem. Hazamentem, és csak sírtam. Rengeteg a gyűlölködő, akik csupán a megfelelő pillanatra várnak, hogy mikor leszek sebezhető, és azonnal betámadnak."