Gáspár Győző börtön bíróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bea asszony retteg a bíróság döntésétől.

„Az egyik ügyben pénzbüntetést, a másikban börtönbüntetést kért rám az ügyész. A két ügyet egyesítette a bíróság, és majd ők döntenek arról, mi lesz az ítélet. Holott én nem követtem el semmit, és még azt a pénzt is befizettem, amit el sem csaltam soha. Három éve játszanak velem, mint egy utolsó kutyával. Három éve, amikor a kommandósok lerohantak minket, kihallgattak, feldúlták az életünket, azóta nincs nyugtunk" – kezdte a Blikknek Győző.

TV2

A bíróság szerint a korábban létrehozott családi vállakozása nem adózott rendesen. Emellett pedig olyan költségeket számoltak el a cég számára, amik Győző személyes kiadásai volt.

„Egyszerűen nem értem, mit keresek itt a bíróságon. Nem követtem el semmit, nem csaltam, nem loptam, ezt be is fogom bizonyítani. Majdnem 60 millió forintot befizettem már, pedig nem loptam el azt a pénzt korábban. Mégis, azt akartam, hogy vége legyen ennek az egésznek, azért utaltuk át az összeget+ – mondta a showman.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.