Mindenki szülő automatikusan a saját anya, apa-gyerek mintáját alkalmazza, ezekből csupán megfelelő tudatossággal lehet kilépni. A gyereknevelés nem tanulható se könyvből, se fórumokról, se baráti jótanácsokból. Fontos, hogy tudd, mi a célod és a tetteidet ehhez igazítanod. Az első lépés a jó szülővé válás útján a rosszat elkerülni. Ebben segítünk most.

 

Gyereknevelési mítoszok, amikkel most leszámolunk

A csecsemőt hagyd nyugodtan sírni, ezzel erősödik a tüdeje

Szerencsére manapság kevesen hisznek ebben, mivel teljesen alaptalan. A csecsemő nem a sírással erősíti a tüdejét, csupán azt éred el vele, hogy kötődési zavarai lesznek, és már pár hetesen megtapasztalja a stressz, a félelem káros hatásait.

A síró csecsemő már pár hetesen megtapasztalja a stressz, a félelem káros hatásait.Forrás: Thinkstock

A kisbabák csak teljes sötétségben és csendben tudnak nyugodtan aludni

Amíg a pocakodban volt, gyakran aludt akkor is, amikor nappal volt, ez pedig homályos fénnyel járt odabent, Ráadásul sosem volt csendben, hiszen a belső szerveid hangja folyamatosan ott volt vele. Sok kicsi nem is tud teljes csendben elaludni, esetükben szokták a fehér zajt bevetni - mint a hajszárítót vagy a porszívó. Tehát nem, nem kell megszűntetni az életet, csak azért mert a pici alszik. 

Egy újszülöttet minden nap meg kell fürdetni

Egy kisbaba nem lesz koszos, a popsiját és a nemi szervét naponta többször is letisztítod a pelenkázásnál, tehát abszolút nem indokolt naponta fürdetni. Sőt! A kicsik bőre nagyon érzékeny, a gyakori fürdetéstől könnyen kiszáradhat. Elég 2-3 naponta fürcsi-szeánszot tartani.

A kicsi gyerekek akaratosságát meg kell törni, hogy szófogadóak legyenek később

Az első és a második szeparációs szorongás okozza a kisgyerekek legnagyobb belső konfliktusát. Fokozatosan kezdenek el leválni a szüleikről: ráeszmélnek, hogy autonóm lények, saját akaratuk van, önállóak, döntésképesek. Azzal, ha ezt megtörjük bennük, bizonytalanokká válnak, ami az életben igen nagy hátrányt jelent, ráadásul akár személyiség torzuláshoz is vezethet. Türelemre, megértésre, keretekre, következetességre és hiteles szülőre van szükségük, nem pedig ész nélküli fegyelmezésre.

Verés helyett inkább neveld a gyereketForrás: Shutterstock

Ha a szóból nem ért, egy pofon nem árthat

Arról, hogy a testi fenyítés mekkora károkat okoz rövid és hosszú távon, korábban már írtunk egy átfogó cikket. Amennyiben valóban az a célod, hogy gyermeked belsővé tehesse a szabályokat, és megértse a tettei okait, akkor egyszer sem emelhetsz rá kezet!